Nagy-Ölvedy Károly: A fácántenyésztés / Pest, Khór és Wein, 1869. / Sz.Zs. 1499

2. §. Fácánvadászat különböző ágai

nem érti: az gyakran az ilyen különben gazdag helyről üres táskával fog ismét haza térni. Kicsiny, keskeny s világos színekben és fás helyeken, különösen sudarfás erdőben, a különben nem igen okos fácán, a foglyokhoz hasonló ravaszsággal él. Ha nyilt mezőn közel olyan fáshelyekhez felzaklatjuk a fácánt, úgy szabályszerűleg becsap annak szélébe, és ott elbúvik. Azt hinné az ember hogy már bizonyosan az övé, és oda megy kutyájával; a kutya kutat, keres, de a fácán már akkor mint gyors futó eléri a liget ellenkező irányú szélét s nem jő szem elé annál kevésbé lövés alá, s közönségesen azon kellemetlen mulatsága van a vadásznak, hogy hallja a fácán szárnycsapásait a nélkül, hogy tudná hol csörtet. Minden kutya természettől sebesebb lesz a sebesen futó vad után, s közönségesen sebesebb az erdőben mint a mezőn. Az ebet e tekintetben rá kell szoktatni arra, hogy egy adott jelre a kutatást azonnal abbahagyja s az erdőből visszajöjjön azt környékén sebesvágtatva körüljárja, s azután ellenkező irányban gondosan és csöndesen kutasson, mialatt a vadász ott áll nyugton, hol a fácán eltűnt. A fácán ezután ismét ugyanazon helyről búvik elő, vagy fára száll, mivel a kutyával! szemközt találkozás által nem kevéssé van meglepetve. Ezen fogást is sebesen, s könyen megtanúlja a