Mika Károly: A vizsla parforce-idomítása. Oswald és Wörz nyomán / Budapest, Athenaeum, 1894. / Sz.Zs. 1682

II. A nevelés - 3. A nevelés

ticatió a ragadozó természetet épen oly kevéssé fojtotta el az ebfajtákban, miként nem volt képes azoknak organisatióját megváltoztatni. Ha tehát gondoskodunk arról, hogy a fiatal vizsla az etetés alkalmával elegendő rágni való csontot kapjon, továbbá gondosan eltávolitunk előle minden rágható tárgyat és mihelyt valamit rágni kezd, következetesen elvesszük tőle és megdorgáljuk: rövid idő alatt el fogja hagyni ezen rosz szokását. 4. Helyre sjokiatás. Mihelyt a fiatal vizslát állandóan a szobába veszszük, gondoskodjunk arról is, hogy rendes fekhelye legyen, hol senkinek útjában, vagy terhére nincsen. Természetesen nem szabad, hogy ez egyszersmind búvóhely is legyen, pl. asztal, ágy, diván stb. alatt, hanem a szobának valamelyik szabad szegletét jelöljük ki részére, hová pokróezot, vagy szalma-matraezot helyezünk. A vizslát mindjárt az első alkalommal oda vezetjük s ezen parancscsal »helyre!« »ä place!« vagy »feküdj!« (»couche!«) lefektetjük, Ha mindenkor, mihelyt más helyre fekszik le, következetesen helyére kergetjük s, ha szükség, még itt-ott a vesszőt is igénybe vesszük, rendes helyét hamar megszokja. Természetesen türelem és kitartás nélkül nem megy; de minél következetesebben járunk, el az első napokban, annál gyorsabban érünk czélt. Ne engedjük, hogy helyéről máskép mint hívásra mozduljon. Ha a helyre küldés esetén elbújna, járjunk úgy el, mint azt felebb az elbújásra mondottam; vezessük helyére s ott lefektetve dicsérjük meg. A fenyítést használni még az elbújás esetén sem tartom helyesnek. Sok türelem, kevés fenyítés, legyen mindég a j

eis jó. Ha nem járunk el kellő következetességgel, a 46