Mika Károly: A vizsla parforce-idomítása. Oswald és Wörz nyomán / Budapest, Athenaeum, 1894. / Sz.Zs. 1682

I. Bevezetés - 2. Az idomitási módszerek és ezek méltatása

csekély százalék válik be. A czélját tévesztett anglomania lehet továbbá az oka azon jelenségnek is, mit az utolsó években tapasztalni kezdünk, hogy a nemes angol vért mindinkább elhanyagolják és a nyugodtabb, de nehézkesebb német vizsla kezd divat jönni. Tagadhatatlan, hogy a német vizslának sok jó tulajdonsága van; de ezek hypothetikusokká válnak, mihelyt az angol vizslának megadjuk a kellő idomitást s nem csak versenyre és productióra, hanem a vadászatra is előkészítjük. A játszva tanitás hiányai leginkább az apportiroztatásnál mutatkoznak; pedig a mi viszonyaink között, a legtöbb vadász megkívánja, hogy vizslája legalább a szárnyas vadat elhozza. Ezen kívánalom egészen jo-> gosult is, mert ha vizslánk nem apportiroz, a vadászat könnyen dögvadászattá fajul, mennyiben a szárnyazott vagy messze leeső fáczán, fogoly stb. 5o százaléka a rókák- és varjaknak esik prédául. A játszva tanított vizslák legnagyobb része — különösen az angol vizslák — szeszélyes apportőrök; akkor hozzák el a lelőtt vadat, ha kedvök tartja s elég egy nyers szó, hogy a szép szóval és dicsérettel elkényeztetett eb behúzza farkát s megtagadja az engedelmességet. És ha végre hosszas biztatás és rábeszélés után rászánja magát: melleszti, tépi és szoritja a vadat. Az ilyenekről természetesen hallgat a krónika; de ha egyik-másik, magától és nem az idomitástól, jó lesz, azt országvilágnak kürtölik. A nevelés ugy a német, mint az angol vizslánál a parforce-idomitás elöiskolája. Az angol módszernek csak igen szük körben van jogosultsága, mig a parforce-idomitás minden körülmény között és minden 29