Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Czimeres vad

CZIMERES VAD. 35 a lölgy mögött lapuló alak arcza, kidülledi szemekkel mered a nyitott ablakra, mely mögött a boldogság honol, mig a leselkedő szívében szerelem, gyűlölség és kárhozat egymással harczra kél. Délczeg ifjú jelenik meg az ablakpárkányon; még egy szerelmes csókot int a szerelmes fészek felé s a vén keritő tölgy ágába kapaszkodván, könnyű lendiiléssel dobja magát a földre le. Egy perezre még megáll; nem is sejti, hogy a tölgy mögött, kirántott éles vadászkés hegyében ezer halál. Még egy utolsó csókot dob az ablakból epedőn kihajló, szerelmes Mária felé, s aztán az éj leple alatt, óvatos léptekkel az erdő sűrűjében eltűnik. A tölgy mögül a leselkedő előkerül. Vadászkést szorongat jobbjában, nyelét majdnem széttöri. Fogcsikorgatva mormogja: «Ez ő!» A hold most veti le terhes köpenyét, most búvik ki a felhők mögül és sápadt, hideg arcza még sápadtabb, hidegebb, verejtékező arezra bámul, mely minden egyéb, csak boldog nem. Megijed az öreg pásztor; magára rántja ismét rongyos felhőköpenyét. A szerelem és kétségbeesés házára az éjfél sötétsége borul. Az esti pille a bokrok közt tétovázva imbolyog és új szerelmi légyottra vár. • A b—i uradalom ura, a liatal Szarvaskeöy gróf, a hatalmas, olygarcha család utolsó férfi sarja már hosszabb idő óta itthon van. Mintha a nagy világfi egyszerre beleszeretett volna ebbe a félre eső, jobbára rengeteg, vaddús erdőségekből álló birtokába; már hónapok óta vadászkastélyában időzik. Ma szarvashajtásra ment a b—i rengetegbe. Czimeres vadat jelentett a vadőr. Csak meghitt embere, az öreg erdész, Ferencz és egy másik vadőr kisérik. Szótlanul, szolgai alázatossággal követi az öreg, liatal ura ruganyos lépteit, s el-elgyönyörködik a régi, hü cseléd a daliás ifjúvá fejlődött «kis grólVban, a kit maga előtt látott felnőni, a kit ő vezetett be bő tapasztalásaival a vadászat nemes élvezeteibe. «Akár csak az apja, a megboldogult méltóságos úr», mormogja deres bajusza alatt az öreg szolga, «az is így szerette az erdőt», s felújulnak emlékeiben az együtt töltött, elmúlt szép idők. Bol5*