Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Csörsz árka

CSÖKSZ ÁRKA. linóm fonásu ezüst sodronying, izmos lábszárait érczpikkelyek fedik. A sodronying alól biborszin dolmánya csüng, melyet derékban bogláros öv szőrit. Az övről balra győzedelmes szablya, jobbról tőr fityeg. Párduczbőrön ül, de nyakában önkézzel ejtett ordas bőre lóg, melyet mellén rubintos csal szőrit. Jobbjában csótáros kantár zörög s karján bő ingujj lobog. Baljával nőjének szerelmes csókot int. Boldogságban ragyog a napsütötte arcz. Hollófekete fürtök s délezeg bajusz ékei. Fejében nincs sisak, hisz most nem hadba kelt; vékony aranyabroncs szorítja gyöngyös fürtéit. A puzdrát s íjjal mögötte: Bod, fegyverszolgája viszi és sastollas sisakját is vitéze őrizi. A fiatal pár mögött lakodalmi népözön. Csertő, Kompolt, Bátor, Adács, Méra vezérek elől, s utánuk nehéz szekereket, gazdag, királyi móring súlya nyom. Az első pár bivalyt az öreg Szömörcsök vezeti s egy másik párt a csonka Csalókar nógat. Mindahánv szekér eziisl s arany marhaO « « val tele; királyi nászt ült ma Csörsz és szép Délibáb. A legszebb nászajándok maga ez árok itt, melyet népével Csörsz azért ásatott, hogy feleségét az alföldi rónaságon át tiszaparti otthonába vizén vihesse haza. A lakodalmi nép között pásztor furulya szól és édesen cseng a dal, nielv eddig a távolból csak zümmögött. * Megáll előttem a menet s minden szem tágra nyilt ; nem tudom melyik jobban, ők-e vagy én csodálkozom, ki egy ezredévre nézek a hős hajdankorba vissza, vagy ők, kik bennem ezer évre látják előre a jövőt. Vadászgúnya fed, s kezemben menvdörgő aczél; modern ember áll a hős hajdankor előtt. Első, ki megszólal a bűbájos Délibáb s előre hajolva fekhelyén, kaczagva kérdi a kíváncsi nő: «Uram, férjein mondsza hát, ki ez? Arcza emberi, de gúnyája miénktől úgy elüt.» Miért nem beszélsz tovább szépséges Délibáb, miérl nyíllak meg ajkaid, ha beszéded megszakad? Mondd, hallottál szellői hárfán sóhajtani, gerle bugást kaczajra