Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Én is csak ember vagyok

68 HEG YEN-VÖLGYÖN tam a hűs völgyben, amint lassan kígyózva, terjengve úszik utánuk lenge ködfátyoluk. Szaggatott «kaholás» rezzent a valóra. Valamerre a gerinczen túl az Iharosban kujtorgó «vörösbundás» vakog és a Babati-erdö felől gyenge visszhang felel. Ez már nem a szeretkezési vágy hívó hangja; nem is nászéneket tutol az «ibolyaillatú» trubadur, hiszen már talán szoptat is a kölykes szuka; — azt se gondolnám, hogy az ezüst felhőrongyokba akadt «elsőnegyedet» ugatná, a mely ki-kikandikál a felhők mögül, mintha a mennyország pékinasának rongyos batyujából egy óriási ezüst kifli lógna ki. Rókakoma időváltozást érez, azért ugat. Szemem lassanként kezd hozzászokni a mindinkább világosodó félhomályhoz s az erdőszélben heverő kidőlt szilfát — melyet fehérre hántottak a nyulak, őzek, — sem nézem már ijesztgető csontváznak. A felhőtlen égen fényesen ragyog a holdvilág sarlója és szaporán pislog a fényes esthajnalcsillag. Csupa szem és fül vagyok. De hát nem is azért várok én itt olyan türelmesen, hogy minden fekete bokorban vaddisznót lássak és lehántott ágak ijesztgessenek kisértet gyanánt; de meg azért se, hogy rókavakogás hangversenyében gyönyörködjem. Nem akarok én most mást látni, mint egy bagolyröpülésű, buksifejű madarat. Nem akarok mást hallani, mint egy jól ismert, de nem éppen konczertképes «korrogást.» Epedve várom az esti-húzáson korrogó, pisszegő szalonkát. Te vadászok ideálja. Te össze-vissza pettyegetett, sárgabarna tollazatú — bagolyformájú — buksifejű — giliszta-