Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Fehér világ

1

8 HEG YEN-VÖLGYÖN A mennyboltozat milliónyi apró mécse már kialudt. Csak a hajnali csillag szelid fénye pislog még és halványul mindinkább, a mint keleten az ég alján a zöldeskék fénysáv helyén előbb hideg sárgaság, majd narancspirosság ömlik el. Kémlelve pislant le a «hajnali őrtálló» kelet felé: ugyan hol késik, jön-e már hatalmas ura, a nap, melynek kiapadhatatlan fényéből rövidke uralomra ő is ragyogást merít. A pislákoló csillagocska csak urát várja, hogy nyugodni mehessen. Ott is mintha hazafelé sietne «valaki». A hómezőn kósza alak baktat. Nagyokat vet magán: meg-megül. Megdörzsöli zúzmarás bajszát, megrázza havas bundáját, egyet rug a havon és eszeveszetten nekiiramodik a fehér semminek. Vén lump, egy kujtorgó nyulférj siet haza. Valami muri lehetett az éjjel. Kicsit megkésett; azaz hogy nagyon is «korán» kerül haza s a mámi alighanem családi patáliával fogadja. No de úgyis eléggé havas, zúzmarás őkemének a bundája; nem árt neki egy kis kiporolás. Hm! kissé lassan megy a sietés. Bele beleszakad a hóba; néha alig bir kikeczmeregni a gödörből. Bizony erősen havazott azóta, hogy az este elkerült hazulról. Most elérte a kis erdőt; egyszerre nyoma vész a zúzmarás bozót között. A hajnali csillag még egyet pislant, aztán behunyja álmos szemét. Rózsaszínű lángocskák röpködnek az azúrkék égen. Lecsúsznak a levegőitrbe. Imbolyognak, tánczolnak. Majd czérnaszál-vékonyra foszlanak, s meglippennek ágon, bokron, völgyhajlatban, dombtetőn.