Magyari Szász Ferenc: A gyakorlott vadász, vagy ismértető a vadászat körében. Nagyszeben, 1842. / Sz.Zs. 1467
Az Elő oskola
48 Későbbre ha t. i. a'laptát, vagy mihez szokott, a' mint kivánjuk el hozza, kesztyűt, darab fát, koltsot, követ, pénzt, tojást, darab kenyeret, csontot, sőt végre sült húst aportiroztatunk, melly kisértetet ha szerencsésen ki állya a' nélkül hogy legkevésbé is rágná, vagy éppen lenyelné —mire nézve előbb nagyobb darab kenyeret vagy húst aportiroztatunk hogysem egyszerre lenyelhetné— bátran reméllhetjük hogy a' vadat sem fogja sérteni. Az első gyakorlásnál különösen vigyázni kell hogy meg ne ehesse, azért jobb ha előbb leültetjük 's úgy adjuk a' szájában hogy tartsa mig el kivánjuk, hogy gyakorolja magát a' maga megtartoztatásban; lehet az illy megehető tárgyakat az ülő vizslának orrára téve , vele perczekig tartatni , mert a' vizslának fő erénnye, a' mellyen minden más alapúi: a' maga megtagadásnak legnagyobb mértéke. Néki természetével éppen ellenkezőleg azt kell tenni mit nem szeret, azt el hagyni mit szeretne, lassúnak hol sebes, sebesnek hol lassú szeretne lenni, azt tenni mitől természete szerént irtózik , 's hideg vérrel haladni nézni p. o. a' nj úlat, hol minden idege vágytól reszket kergethetni azt; Ide vinni a' kutyát feladása a' nevelőnek! i