Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Este a kis-ázsiai malomban

38 Oly lusta a török, hogy a malomtorokig fölhajtotta a szamarát és csak ott emelte le róla a két kis zsákot. Az egyikben volt a vám, a másikat meg beöntötte. A molnár pedig ekközben hosszú faemelővel leeresztette a forgó követ, mire a liszt meg a piszok csak ugy perdült a ládában. Talán tiz liternyi volt. Negyedóra sem telt bele és készen volt vele. Egy keveset visszatartott belőle a molnár, megkeverte vizzel, kicsit gyúrta, azután bent a malomban, gyorsan élesztett tűzön lángost sütött nekünk belőle. Talán nem szívesen látta, hogy ekközben mi is behuzódtunk a malomba, melybe kocsisunk lovát szintén beállította, hogy ne fázzék az éjjel. Dragománunknak és kocsisunknak elég rongyos ágyneműt adott az ajtó elé a földre és amint azután mi is kivonultunk a házából, hát belülről magára zárta az ajtót. Az első zárt ajtó, a mit Kis-Ázsiában találtunk! Félt tőlünk a szegény öreg. Pedig egyebe sem volt, csak a puszta élete. Ezt igy vélte megvédhetni. A hold növekedő korongja ezüstfényt öntött a jegenyefák sudarára, a mikor utoljára kitekintettem a sátor ajtaján. Alant zúgott a lerohanó viz; bent a malomban meg forgott a kő, éreztük a földön, melyen feküdtünk, amint rezgett. Hidegen borult ránk az éjszaka. Azután elaludtunk. És álmodtunk. Álmodtunk-e és mit? Nem mondtuk és nem kérdeztük egymástól másnap reggel, de tudtuk — otthonunkról álmodtunk mindnyájan. Aznap estére már mélyen bent voltunk a fenséges BulgarDagh óriás sziklái között. Sokat szenvedtünk érte, de elértük.