Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Körültekintés Konstantinápolyban

8 régi török maradiság s a modern cziviiizáczió találkoznak és tusakodnak egymással. Gyönyörű a fekvése a keskenyen elhúzódó tengerszoros mentén. Nagy kiterjedésben nyúlik el szemetkápráztató szépségében. Pazar, fehérfalu paloták tükröződnek a sötétkék tengerben; de mögöttük a legpiszkosabb, szük utczák és alacsony háztetők sorakoznak, melyek közül itt-ott magasan kiemelkednek a nagy mecsetek fényes kupolái, keskeny, fehérlő minaretjei. Stambul még mindig a régi török város; vele szemben a modern épületekben emelkedő Galata, Pera és Skutari, összesen két millió lakossal. Leírhatatlan élénk és változatos a forgalma a tengeren és utczákon egyaránt. Dús gazdagság itt, szörnyű szegénységbe sülyedt nép amott. Feltűnő, rikító, kiáltó az élet körülöttünk; de amint máshova tekintünk, a szunnyadó, semmivel sem törődő, török elmaradottságot látjuk mindenben. A modern palotákat körülfogják a roskadozó házak sorai. A fényes múltra emlékeztető és bámulatba ejtő nagy építkezések, templomok és tornyok alján romba dőlt falak és leszakadt tetők. A természet bőkezűen nyújtotta gyönyörűségbe belevegyül a házakból kiáramló büz és amig szemünk rajta függ valamelyik régi mecset nagyszerűségén, addig belebotlik a lábunk az utczai szemétdombba, melyről az épen ott lakmározó gazdátlan kutyafalka ugatva szétszalad. Angolul, francziául, németül beszélnek a Grande rue de Péra valamelyik előkelő üzlete vagy szállója előtt, mire közéjük tolong néhány szörnyen orditó, puttonyos, fezes ember, aki szőlőjét, gyümölcsét kínálja. Az utczasarkon guggoló pénzváltó görög élénken integetve, odahív bennünket; de mielőtt odaérnénk, száz ember is tolong egyszerre a mellékutczábói, mert ott torkollik dohos pinczék között a földalatti vasút, melyen most vonat érkezett. Eléjük hajtat tiz kocsi is; mindegyikbe szép fekete mének vannak befogva; toporzékolnak, mert a rettenetes kövezeten és a szük utczákban futni nem tudnak s amint kitérünk előlük, felsikít az utcza közepén az ott heverő, lusta kutya, mert rája tapostak. Azután ismét csend; a kafedzsi odaállít az utcza kövezetére egy kis kávézó asztalkát, amelyre egy fehérkalapos európai úr tévedésből ráül; de ez nem zavarja az élelmes örmény kávést — ott szolgálja fel neki nyomban a pikoló-feketét. Majdnem hogy fellökik a siető járó-kelők, mert utjukban ül,