Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Elfogyott az édesvizünk!

80 Reggelre gyönyörű, verőfényes világításban szinte kínálkozott a pálmasorokkal diszes part a kiszállásra; hitt bennünket a magas házakkal körülépitett kikötő és kimagasló néhány szép tornyával a város; még inkább a domboldalba felhúzódó kies nyaraló városrész. De a kikötőből tilalmat jeleztek! — Patientia maniania! Azután megüzente a kikötőparancsnok, hogy az utasok kivételesen bár, de csak nagy dij lefizetésével partra szállhatnak. Hajónk megérkezése itt ugyanis nem volt bejelentve s ez különös intézkedést kivánt. — Ilyen körülmények között valamenyien a födélzeten maradtunk. Mit volt mit tennünk? bosszankodva vártunk és kívülről néztük, a szél mint hajtja neki az emelkedő ár hullámait a nagy gátnak, mely a kikötőt védi. Hogy frecscsen föl a magas kőfalon a hab! Unalmas időtöltés ez különben, ha sokáig tart, de ilyenkor megjárja. Közben találgattuk: kapunk-e vizet, igen vagy sem? Hát nem kaptunk. Majd más mulatságunk is akadt. Czápákat láttunk a hajó körül settenkedni. Hármat, vagy négyet. Jókora, fürge s minduntalan a felszínre bukkanó bestiák voltak. Revolvertüzbe fogtuk őket; de nem nagyon bánták. Noha elég közel voltak néha, egyet se találtunk el; pedig sokat lövöldöztünk rájuk. Egyetlen töltésünk se maradt a végén. Azután horgot vetettünk nekik. Arasznyi vashorgon nagy darab húst. Érdekes volt nézni, mint bizalmatlankodnak körülötte. Talán órahosszat tartott, mindig csak ugy kerülgették, mintha elkapnák; azonban ott hagyták. Végre betanítottak bennünket a módjára. Zsemléket vetettünk nekik, nem egyet, sokat és közben húsdarabokat — tegnap disznóölés volt és egy ökröt is vágtunk, hát volt darabhús elég - s ez bizalmasabbá tette őket. Kezdtek szedegetni. Először a zsemléket, azután a nagyobb darabokat, miközben a hátukra fordultak, mert a szájuk alul van a fejükön, hogy könnyebben elkaphassák az uszó zsákmányt. És amint igy mulatunk, csakugyan, egyszerre a legmerészebb közülök rávetemedik és játszik a horoggal. Nézi, böki, hirtelen egyet fordul, nagyot vág a farkával a vizben — de ismét csak ott hagyja a csalit. Azután visszajön megint és most hirtelenül — noha valamennyien figyeljük, észre se vesszük, oly gyorsan — bekapja a horgot.