Lázár Kálmán (szerk.): Természetbarátok és vadászok évkönyve. Pest, 1867. / Sz.Zs. 1446

Ujfalvy Sándor: Két férfiu

73 tüzetes vitatkozások vették igénybe. Gazdag ismeretekkel tértek viszsza kastélyaikba, mint virágos mezőn járt munkás méhek köpüikbe. Annyi urat, cselédet s lovat annyi ideig és ugy jól ellátni, Erdélyben csak is a zsibói kastély fénykorától telt ki. Wesselényi készséggel hozá a költséges áldozatot: az elhintett mag utáni — bár késő^ de jó aratás reményében. A gyakori vadászat közt a nemesvad száma gonoszul leapadt volna, ha Wesselényi találós esze ennek ügyes óvszerét nem találja. Vadászatán némi kivételeket tűzött ki, melyeknek mindenike hódolt. Csak gímszarvas , bakőz , vadkan és him császármadár : ezek is kiválólag vontcsőből egyes golyóval valának lőhetők. Szarvas és őz-tehén, vaddisznó-eme és tyúk kivétel alatt álltak. E szabály becsületben járónak tekintetvén, a nemes vadra nézve villámháritó volt. Innen magyarázható, hogy Zsibón a nemes vad száma a gyakori népes vadászatok mellett sem csökkent. A zsibói 27,000 hold őserdő k, másfél századi szoros tilalmazás után, az egy medvén kivül, mely hiányzott, más vadban bővelkedtek. Egy-egy négynapos vadászaton körülbelől 1—2 gímszarvas,4—5 bakőz, 1—;2 farkas, 14—16 róka, 50—60 nyul, néhány vadmacska, fogoly és császármadár esett. A zsibói vadászat hovatovább több több ingerrel bírt. A ki azt egyszer megízlelte, legfeljebb kornyadozás, de rosz idő s apróbb baj vissza nem tartóztatta. A könnyelmű ficzkók is iól rendbeszedték magukat, mert a hangulat komoly és férfias volt. Mintha mind megannyi higgadt férfiak társulata lett volna együtt, oly kímélettel folyt a társalgás. S hogy annyi különböző természetű s néha fergeteges egyéniség közt személyes megbántás miatt kitörésre egyszer se került, az Wesselényi érdeme. * & Több évi száműzetése után végre visszatért Wesselényi házi tűzhelyéhez, és újra láthaták [szemei a páratlan Zsibót. Nem késett örömét hajdani pályatársaival megosztani. Újév második napjára meghivá őket vadászatára. Szokott készséggel jelentünk meg. Ez volt leghoszszabb vadászata. Huszonhárom egymásutáni napig tartott a legmérgesebb hidegben és övig érő hóban. Mégis csak egy kivételes napunk volt, melyen hóvihar ért; pár óráig daczoltunk dühöngéseivel, de utóbb is haza takarodni kényszerültünk. Ez egy napon kivül semmi sem birt az otthonn maradásra. Pedig oly mérges volt a hideg, hogy többek közt egy hajtásban magam is annyira megfáztam, hogy fegyverem ravaszát