Lázár Kálmán (szerk.): Természetbarátok és vadászok évkönyve. Pest, 1867. / Sz.Zs. 1446

Havi naptár (12 rajzzal): A csillagos ég. Vadász-naptár. Ménes-naptár. Állatvilág. Erdőszeti naptár. - Január

8 kat azután naponként kétszer egy-egy óráig jártatni, lovagolni vagy mérsékelten foglalkoztatni kell. Minden ily mozgás után azonban takaróval fedessenek be. Hágatandó kanczáknak is jó a zab-adalék oly mértékben, mint ezt egészségük és erejűkhez képest az előljáró és lóorvos jónak látják. E mellett azonban szükséges a mozgás a kanczáknak is. A mozgásnak fedett lóiskolában, vagy ha ez nincs, zárt és egyengetett terű udvarban kell történnie. A vemhes kanczákat e hó végén , vagy februárnak elején az ellésre kellőleg elkészített istállóba kell kötni oly rendben, mint a mult évi hágatási jegyzék szerént utoljára meghágattak, hogy annál könnyebben lehessen figyelni az első ellésre. Állatvilág. Szomorú, kihalt a természet. Néma csönd uralkodik erdőn, mezőn, csak a falvak s városok közelében mutatkozik kevés jele az életnek ; a sármányok éhesen röpkednek a csűrös kertek körül, a vihar által ide-oda dobált varjak esetlenül kerengve a légben, hallatják szomorú károgásukat. A gyümölcsös jégvirággal borított fáin az erdőből elköltözött harkályok, czinkék, pónczok, emez ingyen munkásaink, szorgalmasan keresgélve a rovarok tojásait és pondróit, tisztogatják a fákat s ily uton teszik magukat hasznosakká. A berkenye s más bokrok között fekete- és fenyürigók keresik táplálékukat, szép méla daluk helyett csak is „tak-tak" szavukat hallatva néha. Kertekben, udvarokon, sőt a városok utczáin is megcsendül az énekes pinty (Fringilla coelebs) vidáman csengő hangja, az utszéleken szaladgál a búbos pacsirta, s enyhébb, derült napokon föl a magasba emelkedve zengi el friss, üditő dalát, mi oly jóltevően hat a zordon évszakban az ember kedélyére. Az erdei patakok mellett oly vigan sürgölődik a vizi rigó, mintha csak nyár közepe volna; őt nem zavarja meg a zordon évszak ; a patak jégkérgén tova szaladva derülten énekel, keresve egy helyet, hol a viz alá bukhat apró halakat fogdosni. Az erdő is néma, csöndes ; elnémult az öröm, eltávozott sok kedves szárnyas dalnoka,' s az emlősök közül is keveset láthatni, a morga és pele (myoxus glis) elrejtődzve téli álmukat alusszák, a többi kisebb-nagyobb emlős is elvonul mennyire teheti. A dúvadnak s kisebb ragadozóknak inkább csak nyomait látjuk, hacsak üldözésükre nem indulunk; itt egy nyest, amott egy vadmacska, s őserdőkben nagyon ritkán egy hiúz nyomát. Egyetlen emlőssel birnak erdeink, mely ez évszakban sem tagadva meg nyugtalan természetét, akkor is vigan iizi játékát, ez a parlagi evet, köznyelven mókus (sciurus vulgáris). A farkasok nappal az erdőszéleken keresnek rejthelyet, honnan éjjelenként a falvak közelébe mennek portyázni, a rókát is legtöbbször ködös napokon látjuk a mezőn csatangolni. Éjszaki szárnyas vendégeink már mind megérkeztek; a be nem fagyott folyamokon úszkálnak a közönséges, búbos és törpe búvárok, a sarkvidékről jövő Bukdárok (Colymbus). Némely évben a berkenye bokrokat egészen' ellepik a Laphonból nagy számmal jövő selyemfarku Lócskák (Bombycillá garrula), még gyakrabban vándorol hozzánk a Lenike (Fringilla linaria) és a havasi sár-