Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

XI. A pompázók

XI. A reiiPÁzÚK. 125 dolunk, oly könnyed, biztos és szép röpte, csakhogy ezeket messze fölülmúlja színpompájában. Mégmeszsze kiterjeszthetném a hasonlatokat, de hagyjuk ezt. Ismerkedjünk meg először madarunk külsőjével; azután lássuk életmódját, házi életét, s akkor Ítéljen maga az olvasó, igazam van-e, hogy földrészünk legszebb díszmadarának tartom, és egyszersmind szárnyas kedvenczeim közé sorozom. Alakja oly feltűnő, hogy más csoporthoz tartozóval Összetéveszteni alig lehet. Teste nyúlánk, csőre fejénél hosszabb, tövénél erös, végén begyes, kissé hajlott. Lábai rövidek, szárnyai hosszak, mint a fecskénél. Farka hosszú s két középső tolla negyed hüvelyknyire előnyuló. Szemei fénylőén vörösek; fejteteje és nyaka élénk fahéjbarna, mely szin hátán sárgás-fakóvá halványul; homloka kékeszöld, élénk szalmaszin keskeny fekete szalaggal szegélyezve, mely szalag élesen elmetszett határvonalt képez a gége szalmaszine s a mell és has szép tengerzöld színezete között. Hossza 10 hüvelyk. Madarunk, mely a tropicusok szárnyasai között is kitűnő helyet foglal el, honos Dél-Európa, Ázsia és Afrika egy részében. Hozzánk ápril vége felé vagy május elején jön, s már szeptember elején a fecskékkel együtt elhagy. Afrika- és Ázsiában legszívesebben tartózkodik kis társaságokban bangafűvel (Erica) benőtt vidékeken. Nálunk többnyire folyamok mentén, különösen oly helyeken, hol közelben ligetek vannak és a part homokos. Szemlélete gyönyörű látványt nyújt.