Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

XI. A pompázók

XI. A POMPÁZOK. 123 keleti Ázsia, fel Indiáig. Nálunk nagyobb számmal nem minden évben jelenik meg, még ritkább vendég Spanyol- és Francziaországban. Jól jegyzi meg Brehm, hogy életmódja sokban hasonlít a seregélyéhez, csakhogy nem bir annak élénkségével és ravaszságával, mindamellett igen jól találja magát annak társaságában, s gyakran alkalmazkodik annak szokásaihoz is. így például a csacskár rendszerint fán szokott hálni, de szívesen elhál a seregélyek kedveért, ha azokhoz csatlakozott, a nádasban. — A seregélyekhez is azonban csak egyesek csatlakoznak, mikor nagy csapatokban jelennek meg, akkor hűn összetartanak. Csalhangja kellemes hangzású, »swit és huvit« éneke ellenben egérczinczogáshoz hasonlít. Fészkét faodűkba, farakások, kövek, sőt rőzse közé is rakja, s évenkint egyszer költ ki 4—6 tojást, melyek nagyon sokat hasonlítanak a seregélyéhez, ugy szintén fészke is. Évek előtt Landbeck a pöstyéni erdőben farakások közt sok fészekre talált, pár év múlva ugyanott én is leltem néhányat. — Ugy látszik, kisebb csoportokra oszolva, együtt fészkelnek, általán nagyon kedvelik a társas életet és igen összetartok. Keleten sáskamadárnak nevezik és teljes joggal, mivel a vándorsáskákat ezerekre menő csapatokban követik mint egy büntető Nemesis. — Ép ebben rejlik eme szép madarak fő érdeme, mivel mig a sáskák pusztításánál elbénul az emberi erő, addig eme kis szárnyasok fáradhatatlanul irtják, naponkint minden egyes legalább is harmincz darabot falva fel.