Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

IX. Szárnyas útonállók

105 IX. SZÁRNYAS ÚTONÁLLÓK. Alkony felé/mikor a lemenő nap végsugarai már csak a fák csupjait aranyozzák be, halkan röpülve érkezik egyik a másik után szokott erdejébe, hol minden egyesnek meg van a maga fája, melyen hálni szokott. E vonulás szép időben néha késő estig tart. Őszszel szivesen követi illő távolban a szántó földmivest a felborult barázdákból szorgalmasan szedegetve a cserebüly pajorjait és a földi-gilisztát ; szükség esetében döggel is beéri. Fészkét száraz gallyakból lazán rakja magas fára s szalma-, szárazfű-, moha-, rongy- és papírdarabokkal bélleli ki. April végén vagy május elején 2—4 szennyesfehér, sárgás és barna foltokkal tarkáit tojása van, melyeket a két ivar három hét alatt kelt ki. Szárnyra kelt fiait még darab ideig eteti, azután saját erejére bizva, elhagyja őket és fészke környékét, s fajrokonaival kis társaságba gyűlve barangol szanaszét. Ilyenkor gyakran láthatni őket tarlók és szántók fölött egerek után leskelődni, melyek ez időtájt főtáplálékukat képezik, miért is ősz felé csak ritkán látogatják meg a baromfi-udvarokat. Ha vándorsólymot vesznek észre, ölyvekkel egyesülten követik, s amint az zsákmányra tett szert, valóban boszantó szemtelenséggel addig üldözik, faggatják a nemes madarat, mig az megunva az arczátlankodásokat, ott hagyja prédáját; nem ritkán aztán efelett összevesznek a szövetségesek, mely alkalommal rendszerint az egerész ölyvnél gyávább kánya huzza a rövidebbet. Mikor ily 5—6-ból álló kóbor kányacsapat baglyot vesz észre, azonnal felhagy az egerészettel s