Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
83 P r a k s z i s. E hóra esik a ragadozó madarak legfőbbb vonulási ideje. Jönnek-mennek nap-nap mellet és szakadatlanul új alakok, máskor alig- megfigyelhető ritkaságok is kerülnek szem elébe. Legfőbb ideje tehát, hogy az uhugunyliőkat napi használatba vegyük, — föltéve, ha több is van a területen, mely esetben felváltva lehet használni hol az egyiket, hol a másikat. Uliuzásra mindig a kora reggeli órák választandók. Mikor az orvmadarak húzási ideje beáll, az első napsugárnak az uhut már díványon kell érni. De legczélszerűbb (kivált sürgős esetekben) kitömött uhu segélyével dolgozni (czélszerűbb ez már a könnyebb szállíthatás okából is). Ebben a sasok se tehetnek olyan könnyen kárt, mint az élő uhuban. Tudvalevőleg a nagy sasoknak (kivált az Aquila crysaetusnak) az a szokásuk, hogy a buszmább vagy gyakorlatlanabb fiatal bagolynak hirtelen átsuhanásuk közben karmaik egyetlen kapásával leszakítják a fejét s magukkal viszik 5—600 lépésnyi távolságra is, míg visszaejtik a földre. Ez okból az uhuvadásznak ugyancsak résen kell állni, ha sasok beszállására is van kilátása, A sasok vándorlását illetőleg minden uhuvadász tartozik tudni, hogy az már augusztusban kezdetét veszi. Ugyanis augusztusban kezdenek kószálni, illetőleg a csaligunyhónál jelentkezni a kisebb sasok (Aquila naevia et clanga), október, illetve novemberben a szirti sas (Aquila crysaetus), október, november s deczemberben a rétisas (Haliaetus albicilla). Ez utóbbi aránylag a legveszedelmesebb, mert a leggyakoribb, illetve egyedekben legbővebb előfordulása van. Nagy hideg és magas hóállással, midőn a vad az éhség és hidegtől elkényszeredve, úgyszólván magával is jó tehetetlenné válik, — szóval zord telekkel: roppant pusztítást tehet a nyúlállományban csak egyetlen efajú saspár is, ha idejekorán csapóvas vagy fegyver segélyével elpusztítani nem sikerül. Ha sok rétisas mutatkoznék, a lelkiismeretes vadóvónak nemcsak esti lesállásokra, uhuzásra, de holdvilágos éjjeken éji sasvadászatra is gyakran kell vállalkoznia, előbb a sasok alvóhelyeit gondosan megállapítván. Egyébként a rétisas döggunyhóból is lőhető; a lódög azonban nem mérgezendő meg. A vadásztisztességgel ugyanis össze nem férhet, hogy midőn fegyverélre, nyílt csatára várjuk a nemes légkirályt, még alattomosan orgyilkos módon is törjünk létbiztonsága ellen! — A szárnyas ragadozók képezvén e hó aktualitásait, helyén valónak látom itt a vadóvás és vadtenyésztés e káros elleneinek életviszonyaira vetni egy futó tekintetet, miket a vadásznak — és különösen a hivatásos vadásznak — legalább főbb vonásaikban megismerni már csak azon okból is szükséges, hogy ravasz furfangjaik és kiválóbb szokásaik tekintetbe vételével pusztításuknál mindenben az okszerűség elvei szerint járhasson el, mi a legfőbb biztosíték a siker érdekében. De másrészt az igazi vadásznak kötelessége is ismerni mindazoknak az állatoknak a szokásait, melyek lényük és illetve jelentőségüknél fogva mint hasznos avagy káros tényezők ügyeimre érdemesek. Ezek közül a hasznos vadak után elsősorban mindjárt az orvmadarak következnek. De tekintsük őket kissé közelebbről. A nagy természetben minden állatnak ki van jelölve a maga helye, mindegyiknek van rendeltetése — azonkívül, hogy önmagáért van és létezik. E hivatást 6*
