Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Október
68 Túlsietés. (24.1.) pihenés daczára is nagyon mésszé elfuthat a vad, amíg azt sikerül leteríteni, illetőleg megállítani a vérebeknek. Bél-lövésnél is ugyancsak órákig (3—4 óráig is) feküdni hagyjuk a sebesültet; ellenben — mint már említém — láb-lövésnél azonnal ráeresztjük a vérkutyát. Gyomor-lövésnél 2—3 órai nyugtot engedünk a vadnak, hogy kellőleg elbetegedjék s azután szíjjon eresztett vérebbel csapázunk utána nagy óvatosan, hogy lehetőleg fekhelyén lephessük meg s ha közel bevárva felugrik, az ebet a szíjról utána eresztjük, mely azt rendesen rövid idő múlva megállítja. Czomb-lövésnél — mint tudjuk — a vad messze elmegy (ha csontzúzást nem szenvedett) s csak akkor heveredik le, ha végkimerültségében szinte mozdulni is képtelen már. Az ekként sebesült vadnak szintén időt engedünk a megbetegedésre s megfekvése után nyugodtan hagyjuk egy darabig s csak azután csapázzuk és a szükséghez képest ráuszítjuk a vérebet. Hanem az ily vad beközelítése mindig nagy óvatosságot igényel. Ha a máj, lép, vesék vagy a tüdő csak kevéssé sérült meg a lövés következtében, akkor még a vad több órán át elélhet, miért is az utánkeresést csak 3—4 óra lefolyása után tanácsos megkezdeni, hogy a vad igen megbetegedjék és megmerevedjék. Az összes vállajp-lövéseknél már körülbelül másfél óra múlva követhetjük a vadat a vérebbel, mert az ekként sebesült vad csakhamar anynyira megbetegszik, hogy csak igen ritkán képes újra lábra kelni. Könnyebb nyak-lövésnél szintén csak több órai várakozás után mehetünk utána a vadnak; hanem akkor is a legnagyobb óvatossággal, lövésre kész helyzetben, hogy lehetőleg még egyszer lövésre kaphassuk, mert különben ritkán kapjuk meg és a távolábbról eliramlót még a véreb se igen képes megállítani. Vesepecsenyelövésnél bár hamar és igen megbetegszik a vad, de azért több óráig elélhet, — miért is csak huzamosabb idő múltán tanácsos felkeresésére indulni. Tudvalevőleg igen ritka eset az, hogy a meglőtt vad ,.tűzben maradjon"; rendesen még egy darabig elmegy a lövés helyéről s távolabb rogyik össze. Azért sarkalatos szabálynak veendő a lövés után a vadat mindaddig szemmel kísérni, míg csak a sűrűség vagy távolság el nem rejti előlünk. Természetesen első dolgunk azután a lövés helyét — akár elhibáztuk a vadat, akár nem — szoros fürkészés tárgyává tenni a jelek miatt, hogy ezekből kombinative véleményt alkothassunk magunknak s a további teendőkre nézve megállapodásra juthassunk, — de másrészt, hogy korábbi feltevésünk helyes avagy helytelen voltának megállapíthatása végett a jelek jelen vagy jelen nemléte folytán tisztába jöhessünk. Ha a lövés helyén semmi jelet nem találunk, — aminthogy néha még a legjobb lövés daczára sem találni a lövés helyén jelet: akkor ennek keresése végett a vad csapásátveszÓnjel. (24. 1.)
