Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Október
65 Suta csapája. (24. 1.) az, mely a sebhedt vad felkeresésére irányuló törekvésében legfőbb, úgyszólván mellőzhetetlen segítő eszköze a vadásznak, s egyszersmind amelyből a legnagyobb határozottsággal következtethetni a seb nehezebb, csekélyebb mérvű, avagy épen halálos voltára ; amik tehát az utánkeresést igénylő vadnál mindig igen fontos tudnivalót képeznek a követendő okszerű eljárás tekintetéből. De nemcsak a vér, hanem a szőrjel is igen fontos útbaigazítóul szolgálhat, amennyiben a lelőtt szőr minősége és színe után pontosan meg lehet állapítani a golyó behatolási helyét, illetve, hogy melyik részét találta a vadnak a golyó, minthogy a szőrözet egyes testrészek szerint, úgy a különböző évszakokban is minőség, hosszúság és szín tekintetében is különböző ; amit a vadásznak, főleg a hivatásos vadásznak már csak mesterségéből kifolyólag is tudni okvetlenül szükséges. Egyébiránt a lelőtt szőrökből a lövés minősége, vagyis a jó és rossz lövés már első tekintetre elbírálható ; de nem oly könnyen a sebzés helye. Erre nézve egyéb jelek szolgáltatnak absolute biztos bizonyítékokat. Az azonban mindig kétségtelen, hogy a közepükön szétlőtt szőrök a jó lövésnek, ellenben tövestől, tehát egész hosszaságukban és talán némi bőrdarabokkal együtt kilőtt szőrök csalhatatlanul a rossz találás — legtöbbnyire horzslövésnek — a jelei. A csontjeleket illetőleg pedig a nem igen fehér, egészen lapos csontszilánkok mindig vállap-lövésre engednek következtetni; — míg lábszár-lövésnél — ahoz képest alsó vagy felső sípcsont lövetett-e szét: a golyó által kiütött csontrészecskék, vagyis a csontjelek : különbözőképpen ötlenek föl, de a talált részek szerint mindig ugyanazon jellemző sajátságok megtartásával. így a magas lábszárlövésből származó csontszilánkok mindig fehérek, meglehetősen laposak és alak tekintetében csak kevéssé kerekdedek, — ellenben a sípcsont, illetve az alsó lábszár szilánkjai sokkal kikerekítettébbek, habár többnyire hoszabbak, de hasonlóan fehér színűek. — A csontvelő mindig valamely velős csont találásának, illetve szétlövésének a jele és legtöbbnjáre lábszár-lövésre vall. — A vérjeleket illetőleg, azokra a löveg terjedelme és alakja, de sőt az évszakok is több-kevesebb befolyást gyakorolnak. A nagy lövegek (golyók és egyebek) nagy sebet ütnek, ennélfogva a vérzés gyorsabb és bőségesebb, mint a kis lövetékek által ütött sebeknél. De egy kihízott vadnál (a juliusi és augusztusi hízidényben kivált) még oly nagy golyó vagy egyéb löveték is a lőcsatornába beömlő zsír miatt sokkal csekélyebb mérvű vérzést képes előidézni s kevésbbé tartósan is, mint egy normálisabb kondíczióbanlévő vadnál. A téli hoszszú és dús szőrözet is hátrányos befolyással van a sebvér kellő megeredésére nézve, azt — kivált az első pillanatokban, tehát a lövés színhelyén: kiömlésében gátolván. — A vér minéműségéből egy kissé figyelmesebb gyakorlat után a lövés minéműségére biztosan lehet következtetni. A vér színe ugyanis mindig elárulja, hogy a testnek mely részét járta át a golyó; miért is a vér jel az utánkeresésnél kiváló szerepet játszik. A sebvér színe és jelei pedig a talált testrészekhez képest következő variácziókban mutatkoznak: Suta álcsülkei. (24. 1.)
