Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Július
542 A kik e módszert alkalmazzák, kétségkívül úgy vélekednek, hogy az alatt az idő alatt, mig az agyag a szárnyakról lehámlik, a fáczánok megszokják a fáczánost s ezt aztán nem hagyják el. Saját tapasztalatomhói állíthatom, hogy ez nem áll s hogy e feltevés igen gyakran keserű csalódást okoz. Ha a fáczán nem bir repülni, akkor ellábalni iparkodik s addig kóborol, mig végre nem talál és nem választ ki oly helyet, mely neki teljesen megfelel s hol jól érzi magát. Ily ellábalás, nagy veszélynek teszi ki a fáczánt, hogy vagy emberek vagy ragadozókkal találkozva, azok által szabadságát veszti vagy megöletik, ily esetben a fáczán teljesen képtelen arra, hogy szárnyait használva menekülhessen; nappali vándorlása közben, midőn veszélybe kerülve szárnyait használva talán menekülhetne valamely közeli ligetbe vagy csenderesbe, ez lehetetlenné van téve neki, mert meg van fosztva szárnyai használatától; hát még éjjel! — Mert nem-e mintegy a madárnak ösztönében rejlik már az, hogy nem a földön, hanem a fákon keres magának éjjeli szállást ? Hiszen tudjuk, hogy a földön veszélyben forog, tömérdek ellensége miatt. De hát hogyan galyazzon fel, ha agyaggal annyira bemázoltatott, hogy az nemcsak szárnyait tapasztja le, hanem tollazatának többi részét is ? — De hát a czél el van érve igy is, mert az igy bemázolt madár csakugyan nem hagyja el soha a fácánost, — miután rendszerint ragadozók prédájává lesz. — A csalmadarakul hasznalandó fáczánkakasokat két vagy liárom nappal előbb kell a csal-kamrába zárni mielőtt a fáczánok kibocsátását megkezdenők s addig maradnak ott elzárva, mig az áttelelésre szánt tenyész-anyag befogását be nem fejeztük, mire azután szabadon bocsátjuk azokat, vagy a mi még jobb, letarkózzuk őket, mert az ily kakasok rendesen a mint visszanyerik szabadságukat, rögtön elhagyják a fáczánost. Az sem tanácsos, hogy a már egy izben csal-madárul használt kakasokat ismételten használjuk e czélra, mert a fáczánok rendesen elsatnyulnak s csak igen keveset dürögnek. A csal-madárúl felhasználandó fáczánokat mindig a legerősebb, egészséges, sem túl fiatal, sem túl vén kakasok közül kell kiválasztani. A csalkakasok tápláléka rendesen kendermag búzával vegyest s néha zöld-táplálék, nevezetesen fiatal zeller. Ügyelni kell, hogy a kakasok naponta kapjanak friss eledelt és friss vizet s ha csak lehetséges, az elfonyadó fenyőágakat hetenkint frissekkel kell helyettesíteni; e fenyőágakat mindig oly sűrűn kell egymás mellé dugdosni, hogy előnyös rejthelyet képezzenek. A csal-kamrának, a mennyiben lehet, verőfénynek kitett helyen kell feküdnie." — Mint már említettem, vannak ugyan oly helyek, melyről a fáczánok valamely előttünk ismeretlen okból nagyobbrészt elvándorolnak; de mégis azt állítom, hogy az ily kivándorlások minden tekintetben okszerű kezelés révén megakadályozhatók, mert a kivándorlás, szerintem, kell, hogy valamely helytelenségben, czélszerüetlenségben (a kezelésből kifolyólag) lelje az indító okát és csak fel kell fedezni, aztán el kell hárítani azt és az indító ok megszűntével azonnal eleje lesz véve a további kalamításnak. — A kivándorlás oka többféle lehet, de legfőképpen a következők képezik indító okát: az ivarok helytelen aránya, a sok vén kakas, állandó háborgatás, illetőleg a nyugalom hiánya, elégtelen táplálás és végre a helyi viszonyok meg nem felelő volta. — Fődolog ezekhez képest tehát, hogy a hol eme rendellenességek előfordulnak,
