Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Július
531 Miután a vadasokban tenyésztett vad nem követheti mindig természetes hajlamait élelmének keresésében, gondoskodnunk kell azok okszerű táplálásáról. Erről könyvem 163- 174. lapján kimerítően értekeztem; de a vadasok különleges viszonyaira való tekintettel adalékúl álljanak itt még a következők: A tisztásokat, általában a fűtermő helyeket űgy kell kezelni, hogy termésük lehető hosszú ideig jó és egészséges táplálékul szolgáljon a vadnak; természetesen az okszerű rétművelés egyik elemi része a mesterséges öntözés lévén, erre kiváló gond fordítandó. — Hogy a vad mindig elégséges friss takarmányt találjon, a kaszálást beosztott időszakonkint kell foganatosítani. A vadas körülkerített szántóföldjei szintén kerítésekkel egymástól elkülönített (bekerített) telkekre osztandók, melyek zab, rozs és burgonyával, illetve herekeverékkel vettetnek be. A rozsról meg kell jegyeznem, hogy egyike ez a leghálásabb vadtakarmányoknak, mert már őszkor jó zöld takarmányt ád. — Tavasszal a termények fejlődési állapota szerint a kerítés az egyes telkek körül kinyitandó vagy lebontandó, hogy a vad a vetésre járhasson táplálkozás végett. Ha a természetes táplálék elégtelennek bizonyűlna, különösen télen, úgy mestérségesen készített vagy gyűjtött takarmánynyal kell a hiányt pótolni. Igen jó pótlék, ezen kívül igen egészséges is a vadgyümölcs, miért is ezek termelésére nagy súlyt kell fektetni. Továbbá a vad által igen kedvelt takarmányt szolgáltatnak még a burgonya és a különböző répafajok, melyeket a vad igen jól felvesz, kiválóképpen pedig a sárgarépát kedveli. Egyébiránt a gesztenye, makk, bikkmakk, vadalma, vadkörte, borsó, kukoricza, bükköny s minden gabonaféle — mind a legjobb mesterséges takarmányt adják. A szárított takarmányok közül természetesen legértékesebb a széna, kevésbbé a lóher; ezek mellett mint kisegítő pótlék számbajöhet a falomb, mely utóbbi a nyári évszak alatt gyűjtetik, száiíttatik téli eledelpótlékul a vad számára. Ezt és a szénát a szarvas és dámvadnak födött etetőkben (jászlakban) adják, vagy pedig a hol inkább a természetes formákra helyeznek inkább sűlyt: egyszerűen télire boglyákba gyűjtik össze és ezen kívül csomókba kötve, karókra aggatják a száraz takarmányt — oly magasan, hogy azt a vad kényelmesen elérhesse. Természetesen ilyen élelmezési mód mellett a pótlásokra nagy gondot kell fordítani. — A magvak és gumók alacsony lábakon nyugvó vájúkban teendő ki. — A bekerített vadasokban tartott vad gondozását és fentartását illetőleg, különös figyelmet az okszerű téli etetésre kell fordítani — írja egy praktikus vadász (Vadászlap). / Es tényleg; mert ez irányban szokott a legtöbb s legvastagabb hiba történni. Majd a valódi szükségleten jóval felül szóratik ki a téli takarmány s ez által a vadászterület fentartásának költségei egész indokolatlanul megdrágíttatnak, a mi úgy a vadóvást, minta vadász-szenvedélyt csak lehűteni lehet alkalmas. Lehetne itt eseteket idézni, midőn ily módon minden egyes vad hihetetlenül magas öszszegekbe kerül, a nélkül, hogy a terítékre valami kiváló erős darabok kerülnének; másrészt pedig a túlerős takarmányozás által félig hizlalt vad, eredeti természetét s az igazi vadászatot oly igen fűszerező vadságát részben levetkezi, mi csak a vadászati élvek rovására történhetik. De még a hizlalás folytán elért nagyobb testsúly következtében, az eladásból származó nagyobb bevétel sincs arányban a fokozott költséggel s a vadászat-tulajdonost éppen nem kárpótolja. E mellett 34*
