Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Július

527 tőnek még vaddús területeken is, a vadak halomralövését, mely nem vadászias, de egyenesen mészároslegény munka! Egészen más az, hol a csalsíppal való vadászatot bizonyos czélok elérése szempontjából űzik, a hol azt a hivatásbeli vadász a vadszaporulat érdekében gyakorolja. A tenyészet érdekében van ugyanis például, ha mindjárt az üzekedés elején az azt gátoló és zavaró vén bakokat lőjük le — és ezt gyakran csupán csal-síp segélyével ezzközölhetjük majdnem. — Illendő vadászati mód az őzre — szerintem — kiválóan a cserkészet; a többi vadászati mód mellékes pecsenyevadászat; a kopóvadászatról itt nem szólók . .. letűnt, — de szép volt és férfias is volt... Az őzvad óvása érdekéből figyelmeztetek a következőkre. A hivatásbeli vadász nagyon figyeljen arra az üzekedési időben, valljon a kezelése alatti területen nem-e fordul elő némi dühben szenvedő őzbak, mely tudvalevőleg a sutákon kivül a fiatalabb bakokat is szenvedélylyel üldözi s a dühöngés egy nemétől meglepve, azokat agancsaival veszélyezteti, úgy hogy ennek következtében nem egy darab elhull, — de elhullik nem egy üsző is, mert a nemi dühben szenvedő bak hosszabb időn keresztül addig üldözi, míg az kimerültségében összerogy, amikor is aztán a gonosz bak agancsaival összeszurkálja. Általában az ily bak annyira nyugtalanítja a vadászterületet, hogy a suták megborítása csak részben sikerül; miért is nagyon szükséges az ily bakokat még idejekorán lelőni, mert a halogatás a vadszaporulatra nézve a legszomorúbb következményekkel járhat, a mennyiben nem csak hogy az ivadékok elmaradnak, de a sebesülések következtében történt elhullások folytán is nem csekély kárt szenvedhet az őzállomány. — Az ily bakok által megsebesített őzeket legczélszerübb lelőni, mert a beléjük eső pondrók úgy is előbb-utóbb tönkre teszik őket és nyomorultul pusztulnak el szegények. Ha valahol zárt vadasok (vadaskertek) alapításáról van szó, az esetben már e hóban meg kell tenni a szükséges intézkedéseket a hely kiszemelése és bekerítése czéljából, úgy hogy az üzekedés után befogandó vadat már a teljesen berendezett terület várja a befogadásra. Hazánkban rendesen csak a szarvas-, őz-, dám- és sörte-vadat szokták zárt vadaskertekben tenyészteni. A vadat vagy egyes fajok szerint elkülönítik (sörtevad), vagy pedig egymás társaságában tenyésztik. A fő- és dám-vad jól megfér egymás mellett, életszükségleteik is majdnem ugyanazok; ellenben a sörtevad szokásai és életszükségletei teljesen eltérnek amazokétól, miért is amazokkal együtt tenyészteni nem czélirányos; ennek külön hely szükséges, szükséges pedig még azon okból is, mert a hol a fő-, dám- és őzvaddal van együtt: azok borjaiban és gidáiban sok kárt tesz. — Csupán őzet és dámvadat együtt tenyészteni szinte okszerüetlen; csak nagy kiterjedésű zárt területen van meg valahogy e két vad egymás mellett; ellenben szarvas és őz jól megfér egymással. — A vadaskert nagyságát a tenyészteni szándékolt vad és az évi lelövés mennyisége határozza meg. Mindenesetre minél tágasabb terep ajánlatos, hogy a vad szabadságában lehetőleg korlátolva ne legyen, másrészt czélszerű azért is a lehetőleg tágas belterület, mert az ilyenben nem szelídül meg a vad annyira, mint a kisebb