Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Február
387 köriilbelől a közepébe vizel, az emse ellenben a két hátsó láb nyoma közé, miközben — mint a házi disznók — hátsó lábait szétterpeszti. — 3. A dagonya és a mázfák. Dagonya alatt iszapos pocsolyákat értünk, a melyekben a sörtevad, úgy mint a fővad, forró nyári napokon, heverni és hűselni szokott. A mázfák rendesen a dagonya közelében levő fák, a melyekhez a dagonyából kijött vaddisznók dörzsölődni szoktak. A dagonyában és a mázfák mellett található nyomok gyakran jó jelet képeznek a vad meghatározására. — Megsebesítés után a vérnyomok ugyan olyan természetűek, mint a fővadnál; de meg kell jegyezni, hogy a meglőtt sörtevad nem szokott mindjárt és mindig a megsebesítés helyén vérezni, hanem az első vérnyomot néha a megsebesítés helyétől köriilbelől csak száz lépésnyire vagy ennél is odább találjuk meg. Különösen áll ez télen, miután ekkor az igen tömött göndör téli sörte beissza a vért s csak ha az már megtelt, kezd a vér a földre is folyni; a hízidény alatt tehát (október és november hónapokban) a szalonna gyakran betömi a lősebet s egy időre meg is akadályozza a vérzést. Hogy hogyan jelzi a sörtevad a kapott lövést, arra nézve megjegyzendő, hogy a vaddisznó csonttörés nélkül valamennyi lövésnél sokkal kevésbbé rándul meg, mint a többi vad, vagy ha megrándul is, ez némelykor alig vehető észre. — A medve nyoma. A medve hátulsó lábainak a nyoma némileg a mezítlábos emberéhez hasonlít, csakhogy a körmök lyukai a porban vagy sárban világosan kivehetők; ugyancsak a hátulsó lábak nyomai jóval nagyobbak az első lábak nyomainál, melyek majdnem oly alakúak, mint a borzé, csakhogy természetesen jóval nagyobbak. A kan medve nyomai jelentékenyen szélesebbek, mint a hasonkoru nőstény medvéé, mindkettőnél azonban a hátsó lábak nyomai szélesebbek, mint az első lábaké. Lassú menés közben mind a két ivarnál a lábujjak meglehetősen szorosan állnak egymás mellett, ellenben futás közben a lábujjak szétterpesztvék. Az előbbi esetben a medve a hátsó lábait meglehetősen közel helyezi az első lábak nyomához, miközben a sark befelé, a lábujjak kifelé vannak fordítva. — A farkas nyoma és csapája majdnem azonos a nagy komondoréval, csakhogy lábnyoma hosszukásabb és keskenyebb, mint az ebé, mi által a gyakorlottabb szem első tekintetre megkülönböztetheti a farkas lábnyomát a kutya lábnyomától; ehhez jön még mint ismertető jegy, hogy a nyomban a farkas karmai elől jobban kihegyezettek, továbbá, hogy a farkas középső lábujjait erősen összeszorítván, ezeknek lenyomata is jellegzetesebb és jobban látható, mint a kutyánál; -- de nyomtávolsága is nagyobb a farkasnak (miután többnyire ügetve jár), mint az ebnek. Egyébiránt a farkas egyik lábával mindig a másik nyomába lép, miáltal nyomai egyenes irányban következnek. Ha csoportosan vannak, ilyenkor többnyire egymásután járnak, egymás nyomába lépve, úgy, hogy azt vélné az ember nyomaik után, miszerint csak egy farkas jár ott, hol néha többen kullognak. — Megjegyzendő még, hogy a farkas lábain a két középső ujj jelentékenyen túlhaladja a két szélső lábujjat és sokkal szorosabban állanak egymás mellett, mint az oldal-ujjak, úgy, hogy a puha talajon hátrahagyott nyomban csak egy hegyesen kinyúló bemélyedést mutatnak. — A róka nyoma és csapája. A róka nyoma általában véve kisebb kutya nyomához hasonlít, a különbség az, hogy a róka nyoma kevésbbé kerek, ellenben hosszabb, mert a 25*
