Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Augusztus

25 ben csak behatóbb szemle után lehet a bika hullatékát a tehénétől megkülönböztetni; az évnek többi szakai szerint azonban mindig meglehetős éles eltérés van köztük és biztos ismertető jegyet képeznek az ivarokra nézve. Például: télen a suta egyenetlen darabokat hullat; a bika is, de hullatéka kerekded, összelapított bogyóforma összetételekből áll, melyeknek egyik lapján mélyedés, a másikán csapocskaszerű nyúlvány látható. — Tavaszkor ezek a bogyók mindkét felükön összenyomottak (lapított formájúak) s mindenképp nagyobbak a sutáénál s inkább összefüggő csomókban hullanak. Ellenben a suta tavaszszal egyesével és kicsiny alakban hullat. — Nyáron a bika hullatéka nyálkával bevont, míg a sutá-é nem; — továbbá hosszúkás, kemény és a már említett csapocskák által jellemzetesen fürtszerűen összefüggő. A suta hullatéka makk-alakií és egyoldalilag, gyakran azonban mindkét oldal felől minden egyes darab nvujtványokkal ellátott. — Legfeltűnőbb külső jele a szarvastehén ürülékének az év majdnem minden szakában a makkalakúforma; megjegyzendő azonban, hogy csak akkor van nyálkával bevonva, ha a táplálék igen jó (dús és választékos). A kifejlett szarvas ürülékén a nyujtványok rövidek és kerekdedek, a fiatal szarvasén ellenben hosszabbak és hegyesek. A bőgés idény alatt a szarvasbika ürüléke vékony, szabálytalan s nem nyálkás; ellenben a suta ürüléke nyálkával van bevonva és külsőre is szabályosabb. — Végül megjegyzem, hogy a csapából sohasem lehet az agancs minőségére következtetni, mert tudvalevőleg az egyformán erős bikák nem viselnek mindig egyforma agancsot.