Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Augusztus

21 helyén jártában-keltében bizonyos nyomokat: jeleket hagy maga után, amely jelekből a vadász biztosan megtudja mondani, hogy bizonyos helyen vad volt, de azt is, hogy micsoda vad volt, milyen erős volt, hím avagy nőivarú volt-e s mennyi volt stb. Ezen jelek közül legfontosabbak a csapók és nyomok, melyek különböző jelentőségű meghatározások. Csapa nevezet alatt ugyanis a csülkös-vad (és medve) lábainak lenyomatát értjük; míg a csapák folytonosságát csapásnak^ lépés közben lenyomott mind a négy láb csapáit pedig lépésnek nevezzük. A többi szőrmés vadak, de sohasem csülkös talpú egyéb vad lábának lenyomatát nyomnak, nyomoknak nevezzük. — Fontosak még az u. n. jelek, melyek épp úgy bizonyos vadra vallanak, mint a nyomok, melyekkel egyébiránt összefüggésben állnak, de azonkívül is nyilvánulnak, például a csapást környékező fákon, bokrokon stb. Ezen jelek igen számosak, de sok olyan van köztük, amelyek nem mindig megbízhatók. A jelek közé tartozik egyébiránt az állat hangja is — úgy a szőrméseknél, mint a szárnyasoknál, melyből nemcsak az ivarra, hanem annak minőségére (gyengébb vagy erős voltára) és korára is következtethetünk életük különféle szakaiban és különös élettani működésükben, legkivált a párosodás és szaporítás idején. A jelek közé tartozik még a hullaték és a vizelés módja, továbbá az alom, a vaczok, a heverés, katlan, túrás, kotorék, lyuk, szállás és a fészek minősége, illetve helye a szárnyasoknál stb. Ugyancsak ezeknél a hullaték néha szintén fontos lehet, például a süketfajdnál, melynél a nagy halomban együtt levő hullaték a téli szállásra, az apró darabokban elhullatott a dürgési helyre vall. A számos hullat ékről lehet megállapítani a vadludak, tiízokok kedvencz legelő- és leszálló helyeit is, a meszelésekről a sasok, keselyűk és nagy baglyok éjjeli alvóhelyeit stb. stb. A jó nyomozónak nemcsak a csapák és nyomok minőségét kell biztosan ismerni, hanem annak megállapításához is értenie kell, hogy vájjon friss vagy pedig régebbi csapák avagy nyomokkal van-e alkalomadtán dolga, még pedig nemcsak a talajban látható láblenyomatokból Ítélve, hanem a havon feltűnő jelek (nyomok stb.) után is. Hogy mit értünk csapázás és nyomozás alatt, azzal nem minden vadász van tisztában; valamint hogy a csapát és nyomot illetőleg is fogalomzavarral gyakran találkozunk. Pedig mind a kettő külön technikus terminust jelent a vadászat terminológiájában, habár nagyon rokonos fogalmak is. Általában a nyomozás alatt azt értjük, ha egyáltalában minden vad (a szárnyasokat se véve ki) nyomai, csapái és jelei után kutatunk annak megállapítása végett, minő, mennyi vad és hol tartózkodik területünkön, vagy a körüljárt („körülnyomozott") pagonyrészben (pásztában) vagy bármely helyén az erdőnek, nádasnak stb. Ami pedig a csapázást illeti, ez kizárólag a csülkös vadra értendő, midőn nyomait és jeleit keressük s kizárólag e feladatban működünk, és mikor minőség-ről van szó, ugyancsak a csülkös vad ivarára és erősségére vonatkozik az. A nyomozás czéljára az első hó a legalkalmasabb; ez egy valóságos nyitott könyv a vadász számára, melybe mindaz olvashatóan beírva van, melyről csak hosszabb és fáradságos utánjárás révén szerezhetne tudomást, de kevésbbé megbízhatóat, értve a vadállomány mennyiség- és minéműségéről való tájékozódást. Ily alkalommal a terület összes vadjait könnyű szerrel ki lehet nyomozni; később azonban, midőn a hó kissé vagy egészen megöregszik, sok nyom elvész, vagy nedvesség, olvadás, avagy lijabb (csekélyebb) hóesés folytán megy tönkre: részint elmosódik, részint pedig behavazás folytán megsemmisül. Ami egyébiránt a pagonyokban tartózkodó vad (csülkös-vadat értve) számának megállapítását illeti, ez friss havon vagy alkalmas talajon igazában nem más könnyű számtani feladatnál — szorgalmas és fáradhatatlan utánjárással összekötve. * A szarvas és őzvadnak, mint olyannak, meghatározása a csapóból (csülöklenyomatból) vagy csapástól (csapák folytonosságából) rendes körülmények közt alig ütközik nehézségbe, értve itt annak megállapítását, vájjon szarvas vagy őz csapája, illetve csapásával van-e dolga a csapázónak. De annak közelebbi meghatározása, illetve megállapítása, vájjon suta vagy bika és milyen erős l)ika csapáját szemléljük: ez — mint már hangsiílyoztam volt — oly ismeret, mely nagy megfigyelő képesség mellett hosszú gyakorlatot feltételez, — és már csak azért se könnyű mesterség, mert a fővad csapái nagyság és alak tekintetében vidékenként tetemesen eltérnek egymástól. Jó táplálkozási és égalji viszonyok közt fejlődött erős, nehéz vad csapái