Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Augusztus
12 prédákból; miért is amint elhagyja a puskás lesőlielyét, csakhamar ott terem a közelvidék valamennyi efajta élősdije s apróra kikeresik a leshely körületét. Ha már most a vadász leshelyén csöndesen marad s háborítlanul hagyja a szárnyas apportőröket tűrtetni — tapasztalni fogja, hogy azok egyik elveszett vadját a másik után fedezik fel nagy pontossággal s legtöbbnyire mindjárt koppasztani is kezdik, vagy elczipelni igyekeznek. Egy lövés aztán elriasztja a bandát; a lövész pedig felszedheti a jól megjegyzett helyekről elveszettnek hitt prédáit. E hóban már teljes számban beköszöntenek a sárszalonkák s ezekkel együtt a többi hosszú orrú delikát nemzetségek minden fajai, igen változatos és kedves szórakozást nyújtván a szenvedélyes sneffvadászoknak, kik a szalonkalövést minden más lősportnak fölibe helyezik. És e hóban okszerűbb is a vízivadászatra fektetni a fősúlyt, mint a még nagyobbrészt fejletlen, kifestetlen foglyok lövöldözésében keresni szórakozást. A falkákba csavarodott meddő-foglyok (és fölös kakasok), valamint a korai erős falkák (ha vannak) azonban minden tekintet nélkül bátran vizslázhatók. Különösen igyekezni kell az oly csapatokat minél gyakrabban felkeresni, melyek erdőkbe vették magukat, mert most még jól kitartanak a vizsla előtt, miért is könnyebben kaphatók lövésre, mint szeptemberben már, amidőn teljesen megerősödvén, egyszersmind egyre rebbenősebbek is lesznek, de a praktikájok is nagyobb és a fák között olyan ügyesen repülnek tova, hogy biztos lövést tenni rájok absolute lehetetlen, vagy legalább is ritkán nyílik arra alkalom. Természetesen, ha fiatal vizslák bevesetéséről van szó, felkeresi az ember a gyengébb egyedekből álló fogolycsapatokat is (de sohasem az erdőben), azonban a felrebbenő félcsirke falkákat lövés nélkül bocsájtja tova és csakis az arravalókat lövi. Azt, hogy a felrebbenő szűz csapatokból mindjárt az első intrádára az Öregeket kell kilőni (!) ; csakis valami „dögvadász" találhatta ki bizonyára, mert ha ezen — némely vadásznál „kunszt" számba menő — hóbort esetleg igen gyönge egyedekből álló falkáknál alkalmaztatik, a védekezésben még kevésbé praktikus csirkék nagyobbrésze a ragadozók prédájává válik, vagy szétszóródva elkallódnak. — A fürjeket illetőleg ott, hol elegendő számú előfordulásuk folytán a rendes vizslászat aktuális tárgyát képezhetik, e hóban van a vadászatuknak a főszezonja, kivált e hó második felében, legfőkép pedig az utolsó 8—10 napban, amikor húzni kezdenek s tart a fürjvadászat (a déli megyékben) körülbelül szeptember 8—10-ig, vagyis a nagy trallárum befejeztéig, mely időn túl aztán csak elvétve, vagy legalább is nagyon kevés akad belőlük. Az ország északi, nyugati és keleti megyéiben azonban a tartózkodás huzamossága tekintetében kíilömbségek lehetnek s lehet az hosszabb időtartamú is, de a tapasztalás azt bizonyítja, hogy az ily tartózkodási zónák alatt mindig csak csekély mennyiségben fordul elő e kedves húsú kis szárnyas. Hasonló le-