Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Deczember
211 róka tanyáját is, sőt hörcsögvaczakban, patkánylyukakban is ráakadhatni; a halászat kedvéért pedig a parti lyukakban, hidlások, padmalyok, biirük és gátak alatt szokta felüti lakóhelyét, de meghúzza magát odvas fűzfákban, fagyökerek közt, nádrakások alatt és a rőzse között is. Különös szokása, hogy telente az egyedül álló házakban szereti felütni tanyáját s a már említett helyeken kívül nappalonta még az istállókban, fáskamrában és házi nyulak odúiban húzódik meg. — Párzása február végén kezdődik s márcziusig terjed, mely időben a nőstényért nagy marakodásokat visz véghez. Nevezetes, hogy párzási ideje alatt sajátságos sziszegést és morgást hallat. A nőstény nyolcz hétig tartó poczkosság után 3—5 vak fiat vet. melyek csak 14 nap múlva látnak s négy hónapos korukra fejlődnek ki teljesen. Van még egy, a görényhez közel álló állatunk, mely azonban a vadászatra alig bír valami jelentőséggel; mindamellett, mivel kevés vadász ismeri s mert nagyon ritka, Méhely Lajos ismert jeles zoológus barátom tanulmányai alapján*) kimerítőleg fogom megismertetni. — Ez egy oly állatfaj, mely a korábbi időben gyakrabban fordult elő hazánk hegyes vidékein, azonban jelenleg a legnagyobb ritkaságok közé tartozik s a mai vadásznemzedék jobbára inkább csak híréből ismeri. — A nyérczről (Putorius lutreola) van szó, melyet hazai íróink vidra-nyestnek és vidra-menyétnek is neveznek, Németországban pedig rákvidra, vagy kövi-kutya néven ismeri a nép. — Nagysága, bozontos farka és koponyájának alkata tekintetében a görényhez hasonlít, azonban fényes barna bundája s egész termete a vidrára emlékeztet, Fiatal, még nagyon rövid szőrű példányok első tekintetre meglepően hasonlítanak a vidrához, de fél úszó-hártyával egybekötött lábujjaik, rövidebb farkuk és karcsúbb fejük révén már felületes vizsgálattal is megkülönböztethetők tőle. — A nyérczet számos természetvizsgáló a görény és a vidra közt álló átmeneti alakul tekinti, pedig voltaképpen vízi élethez alkalmazkodott görényt kell benne látnunk s ha a német „Nörz"-ből származott „nyércz" nem felelne meg nyelvérzékünknek, magyarul nem vidra-nyestnek, hanem találóbban viziqörénynek nevezhetnők. Közeli rokonságát a görénynyel nemcsak fentebb említett vonásai, hanem az a talán Felső-Olaszországból származó korcspéldány is elárulja, mely a nyércz és a görény kereszteződésének bizonyúlt s 1870. óta a neustadt-eberswaldei erdészeti akadémia gyűjteményét díszíti. — A nyércz nyúlánk, nagyon karcsú testű, rövid lábú ragadozó. Feje nem oly vaskos, mint a vidráé; füle rövid, hosszánál szélesebb, a bundából alig kilátszó hegye tompán kerekített; apró tojásdad szeme fekete színű. Nyaka hosszú, csaknem oly vastag, mint a feje. Törzse nyúlánk, S-alakúan görbült, hátrafelé vastagodó. Hengeres, meglehetősen (különösen öreg állatokon) bozontos farka a test hosszúságának mintegy harmadát üti meg. Végtagjai nagyon rövidek, könyökig és térdig a törzs bőrébe rejtettek; lábai a görényéhez hasonlók, csakhogy újjait fél úszóhártya 1) köti össze. Tenyere s talpa szőrös, csak *) Lásd: „A Természet", 1898. XVI. sz., I. évfolyam (pag. 6.) 1) A görény s egyáltalában a legtöbb menyétféle ragadozó lábujjai közt szintén meglehetősen erőteljes kötőhártyát találunk, melynek segítségével még a szárazföldi fajok is köny13*
