Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Deczember

205 határán, a nagyobb rész pedig örökké kontár marad, kivált az olyanok, akik minden elméleti és megelőző gyakorlati ismeretek nélkül fognak hozzá. Mert ismerni kell alaposan a vad szokásait, egész életfolyamatát összes furfangjaival együtt, külön ben kísérletezései fortély nélkül csak hasztalan kísérletezések maradnak. A vad rendkívüli óvatos, számító és következtető, ami a vén, kitanult állatot elképzelhetően furfangokra ösztönzi s hallatlan ravaszsággal képes az avatlan észjárás és gyakorlatlanságon túltenni magát. Például a csalfalatokat, amelyekkel a kártékony orvakat lépre csalni akarjuk, az óvatos és szerfelett gyanakvó vad igen gyakran felismeri és igen gondosan elkerüli, vagy legalább, hogy teljes meggyőződést szerezzen, az ily gyanús falatokat először megvizsgálja. Egyébiránt az ösztönszerű vagy a tapasztalás fejlesztette óvatosság nemcsak az orvvad-féléknél van meg, hanem, kivált létbiztonságukra való tekintettel, kisebb-nagyobb mértékben, illetve több-kevesebb ravaszsággal szaturálva közös vonás ez minden állatnál és a madarak is nagyon tudnak magukra vigyázni, sőt némelyiknek az óvatossága szinte közmondásos. Különösen pedig azoknál a madarak- és emlős-állatoknál, amelyek csapatokban társas életet élnek, van kifejlődve az óvatosság ösztöne s a rendkívüli eszélyesség, sőt az emberi szokásokra emlékeztető elővigyázat, mely el megy egészen a veszélyre egymást figyelmeztető híradásig. Az ily elővigyázati rendszabály az alsóbbrendű állatoknál nem fordul elő s az egész ténykedés úgy látszik, hogy teljes czéltudatossággal történnék, mint például némely madaraknál az őrök kiállítása — akkor is, mikor alszanak s akkor is, midőn enni akarnak és ezek az „őrök" csodálatosan meg tudják különböztetni a veszedelmes ragadozókat azoktól, amelyektől nem kell tartaniok, de még a pásztorfélét: juhászt, gulyást, kanászt stb. a vadásztól is — és ha gyanús jelenség közeledik feléjök, rögtön hírt adnak felőle. A túzok, sirály, gojzer, fütyülő-sneffek, varjak, hollók s más madarak, szintúgy számos emlős, mint a zerge, marmota, falkás-szarvasok stb., mindig állítanak fel őröket, amelyek értesítik őket a fenyegető veszélyről. Számos parti madár a lotyóra (Limosa), bibiezre bízza magát, mely két szárnyas valamannyi madárnak éber őre s minden közelgő veszélyre nagy lármát, jajveszékelést csap. — Még nagyobb fokú értelmességet árulnak el azok az állatok, amelyek kémeket küldenek ki; ilyenek a madarak között a vadludak, varjak, a daru stb. Ha a vadludak valahova éjjeli legelésre, vagy valami vízhez szállani akarnak, egyes kémkedő példányokat küldenek ki, ha már azon helyről egyszer elriasztva lettek; azonképpen a darvak is kémeket küldenek ki; ezek visszaérkezte után még több hírhozó megy oda s csak aztán jön utánuk az egész csapat, amikor ismét őrszemeket állítanak ki az elővigyázatos madarak. — A bogárságnál megfigyelhető, hogy amint előjönnek rejtekhelyeikből, mindig élénken tapogatóznak csápjaikkal s igen gyakran megállnak hallgatózni; míg az emlősök (róka, nyest, görény, menyét stb.) előrehaladása megszakításnélküli ugyan, de folyvást figyelve, neszelve és szimatolva jönnek elő rejtekhelyeikből. Fiatal vízi és mccsári madarak, valamint a tyúkfélék, de különösen a vadludak, daruk, sneffek stb. csak akkor hagyják el biztos helyüket, midőn teljességgel bizton érzik magukat, azaz midőn az anyjuk előhívja őket, — Legjobban van kifejlődve a neszelés, egybekötve a vidéknek