Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Augusztus

10 pirosra színesített ég rónáját s átmegy a színe valami sárga bágyadtságba, majd a sötétség fátyola terül a vizek fölé s csak a lövések fel-fellobbanó lángja piroslik. Még lehet ugyan hallani a kacsák szárnyainak suhogó neszét, gémek, bakcsók vakkantásait, egy-egy sápolást is, de látni nem lehet egyebet egy-egy tovasuhanó homályos árnynál vagy foltnál, míg végre ez az árny is, folt is sötétségbe megy át. Sötét lesz minden: ég és föld; hanem a kelő hold csakhamar méla fényt vet a tájra és sugárai vastag kévékbe törnek meg a nyugodt, tükörsima víz színén. A távolból apróbb-nagyobb ezüstfoltokként belevillannak a szembe a kicsi tavak, füvetlen semjékek és szikek vizei; a nyárfák feketélő csoportjait is kiveszi a szem és az apró tanyaházak is kifehérlenek a környezetből, megvilágítva a teli hold ezüstös sugáraitól. Még lehet látni egy-egy elkésett kacsát, amint röpülése közben megcsillog a tolla, de aztán az utolsót is elnyeli a sötétség. Eltűnik minden élő, elhallgat minden nesz, minden zajnak, mozzanatnak vége, csak a békák ümmögetnek-hümmögetnek néha egyetegyet, de az is olyan álmosan hallik már, mintha valóban álom közben követnék el a zöldnadrágosok. Hajnaltájt aztán az első bakcsó ébresztő szavával új élet, új mozgalom támad a vizeken és a koránk elő vadász egész teljében élvezheti a hajnali húzás páratlan gyönyöreit, kivált ha a „vadjárás" legalkalmasabb pontját ki tudta választani czéljaira. Csak egy rossz oldala van a tavasz- és nyár-esti, valamint a hajnali vízi-leseknek: a szúnyogok, melyek oly sok keserűséget vegyítenek édes örömei közé halásznak, vadásznak, amiért aztán annyiszor el is átkozták még a „magjokat" is nekik. És én is csak azt mondom — a jó Isten panaszkép ne vegye — „de bármint forgatjuk is az eredendő igazságok könyvét, a nagy bibliát, semmi módon rá nem jövünk, hogy ezek ugyan miért teremtődtek ?! Hisz nem lehet mondani, hogy a muzsikájok nem volna szép, mert azt szépnek lehet mondani, de fiatal korukban borbély keze alá kellene adni valamennyit, aki kitördelné a fogaikat." — Tényleg nincs a vízen járó embernek nagyobb ellensége a szúnyogoknál; viszont hal ászkunyhóban csillagos ég alatt, kotúillat légkörében micsoda édesded alvások esnének a szúnyoghad altató muzsikája mellett, ha hangulatrontó, sőt a mennyei just nagyon is koczkázatossá tévő zsolozsmák zengedezésére késztető szipolyozásaiktól menten tudna maradni az ember, szóval: ha a gyalázatos fullánkjaikat vagy fogaikat — vagy tudom is én mit — nem fennék ránk örökösen, mely a szép danolás mellett csak olyanforma fölösleges szívesség tőlük, mint mikor a borbély a foggal együtt egy darab nyelvet is kiránt. — Szúnyogról lévén szó, mint elég sajátságos körülményt kell felemlítenem, hogy hazánk némely vidékén nemcsak a hajnali és esti kacsa-leseket, de a délutáni foglyászatokat is majdnem lehetetlenné teszik a szúnyogok. Yan aztán még egy kellemetlen apró bogárfajzat (melyet muszka-légynek vagy muslinczának nevez a nép), amely szintén sok bosszúságot és kellemetlenséget okoz a vadásznak, ha sok van belőle, minthogy némely évben sokkal törne-