Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
181 kopogtatása s halk füttyögetés által adja jelét az élelemhozó közeledésének, hogy a fáczánok idejekorán értesülve jöveteléről, szétfussanak a szóróhelyek körüli sűrűségekbe. Ily eljárás mellett nem riadnak meg a nagyon félős természetű madarak, nem szállnak föl, hanem a vadgondozó távoztával megint szépen vissza futnak a szóróra s rövid idő alatt egészen megszokják ezt az elbánást. Természetesen az étetők közelében kutyát szabadon bocsájtani nem szabad, hanem még távolról vezetékre kell venni azt ; legjobb azonban egyáltalában kutyát nem is vinni az étetőhelyekhez, mert fáczán nagyon tart az ebtől s annyira megijedhet tőle, hogy az étetőtől hosszabb időre elidegenedik, vagy egyáltalában nem is tér oda többé vissza. — Magától értetődik, hogy a fáczánétetők körül való lövöldözés is elriasztó hatással volna és semmi körülmények közt meg nem engeghető; általában fődolog az, hogy a fáczánoknak nyugalmas tanyát biztosítsunk, a szóróhelyeken soha meg ne zavarjuk őket, mert a helyhezkötésnek is ez az egyik főfeltétele. Ha a fogoly tenyésztését nagyobb sikerrel és jobb eredménynyel akarjuk űzni, télen át — épp úgy, mint a fáczánt — rendes etetésben kell részesíteni és pedig még a kevésbbé szigorú telek alkalmával is — akár van magas hóállás, akár nincs. Amint leesik az első hó, az etetés már üzembe veendő s folytatni kell azt a foglyoknak párokba való szakadásáig megszakítás nélkül. A hol azonban kevés a fogoly s állandó vadként nem is igen szerepel, ott az etetésre kivételesen, csakis a szigorúbb időszakban kell szorítkozni, hogy éppen éhen ne vesszen az a kevés vad is, ami éppen van, vagy a kazlak mellett a paraszt el ne fogdossa az elkényszeredésében önbiztonságáról majdnem teljesen megfeledkező, óvatatlan állatokat. A mint tehát mélyebb hóállás lepi el a határt, azonnal hozzá kell fogni az egyes tudott fogolycsapatok táplálásához, hevenyészett szóróhelyeket készítve szá mukra a kazlak, boglyák tövén, mesterséges vagy természetes csenderesekben, gyepükön, ganaj-kupaczok közt s más alkalmas helyein a mezőnek, 10—15 négyezett méternyi területen ellapátolva a havat, úgy, hogy a fekete föld lássék és meszszire ellássék. a hova aztán ocsút, s ha bőségben van, tiszta szemes eleséget is hintünk, továbbá kelkáposzta- és káposzta-fejeket rakunk ki, melyeken a foglyok igen szeretnek elcsipkelődni. — A hol állandó csenderesek vannak, legajánlatosabb a szórók készítését ott eszközölni, a fönt említett módon elkászolítva azt; csak fődolog és magától értetődik, hogy minden újabb hóesés után a szóróhelyek felújítása elkerülhetleniil szükséges. — Ha nagy fogolyállomány fentartásáról van szó, több helyen s nagyobb arányú szóróhelyek készítése válik szükségesé. mintegy 35—40 négyzetméternyi területeket hómentesítve s berendezve e czélra olyképpen, hogy azokat csipkebokrokkal sűrűn bekerítjük, födélként pedig fenyőgalyakat rakunk rá, hogy egy esetleges újabb hóesés az etetőt be ne borítsa. Egyébiránt ha csak lehet s nagyobb fáradtsággal nem jár, az ideiglenes szóróhelyeket is tanácsos fedezettel ellátni, mely czélra mindenféle ágbogot, kökényt stb. használhatunk 1 m. magasra fölhalmozva s oly sűrűen rakva, hogy a fogolynál nagyobb madár ne férkőzhessék alája, de viszont a fogoly ideoda könnyen bujkálhasson alatta. Ez a „mentsvár-' aztán nemcsak etető, hanem egyszersmind búvóhelyül is szolgál a fogolynak, oltalmat nyújtva a ragadozómadarak ellen, melyek támadása esetén alája húzódhatnak. Ha igen kiterjedt
