Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
177 de csakis igen szigorú idővel — midőn a hó jégpánczélt ölt s az tartósan borítja a havat — van értelme, ellenben száraz időben teljesen felesleges és kisebb hóállások mellett se szükségszerű. — A száraz takarmányt legczélszerűbb f alakú állványok két karjára nagyobb csomókban felkötni, illetve dróttal fölerősíteni, mindenik karra egyet-egyet oly magasban, hogy a földet ne érje, de a nyulak azért kényelmesen elérhessék. Ugyancsak száraz takarmányt: borsószalmát, herét, bükkönyt, zabkévét stb. kis kötegekben fákra, bokrokra, czölöpökre stb. is köthetünk ki, vagy száraz fagygyal takarmány-saroglyákban rakhatjuk ki ezeket, mindig oly helyekre, hol nem kell tartani attól, hogy esetleg hó alá kerülhetnek a zivatarok alkalmával. De nem tanácsos széljárta helyeken se berendezni etetőket, mert a mellett, hogy a nyulak tudvalevőleg kerülik az ily helyeket, még a szél miatt is alkalmatlanok, mert a szilaj fuvalom szérthordja a száraz takarmányt; erre való tekintettel tehát, csakis a kissé mélyedéses helyek alkalmasak az étetők berendezésere; viszont a nagyon mély helyek azon okból nem czélszerűek, mert a hófúvás könnyen eltemetheti s hozzáférhetlenek lesznek a vad számára; de a nagyon magas helyeket is kerülni kell épp az erős széljárás miatt. — Nagyon fontos körörülmény az, hogy a hereszénát mindig és minden körülményekközt szárazon kapja a vad, mert különben, mint már említém, megemészteni képtelen lévén elhullik tőle, mely okból nagy nyúlállomány mellett, főleg ha hereszénával történik a takarmányozás, czélszerű a vadászterületen födött étetőket létesíteni, miket kúpos csőszgunyhó (A) módjára alakítunk össze négy darab hosszú rúd segélyével, melyeket quadratumban, egymástól egyenlő távolságban a földbe erősítünk s fölül összehajlítva dróttal erősen összekötünk s ekként a vázzát kiképezzük. E vázba jön aztán a jól összekötött takarmány csomó, annyi, a mennyi a karók közét kitölti, mely dróttal lesz oly magasra felkötve, hogy a nyúl éppen alábújhasson; azután pedig az állvány felső részét zsuppszalmával betetejezzük, hogy az alatta levő tápkészletet az eső és hó ne érhesse. — Készíthetjük ezt az álványt olyan terjedelmesre, aminőre akarjuk, csak a magasságának nem szabad az 1'5 métert meghaladni. Természetesen az igen fontos, hogy az ily mesterséges etetők mellől a hó gondosan eltakaríttassék, miért is a lapát és njarfaseprő kézügyben tartandó. -- Készíthetők még étető-félszerek is, melyek a nyúlállomány fentartása érdekéből igen kifizetik magukat. Az ily étetőkre vonatkozólag Göddé „Die Jagd und ihr Betrieb in Deutschland" czímű munkájában (Diezel-Mika idézete szerint) a következőket mondja: „Az étető három méter átmérőjű, két méter magas karókból készült s fenyőgalyakkal vagy zsúppal födött gunyhó, melynek lapos födele szélével majdnem a földet éri, mert különben a ragadozó-madarak, különösen a varjak szintén alája mennének s kárt , 'WhűLk okozhatnának. Más nyílása az ilyen félszernek 1 nincsen s az eledelt a fedélt képező galyak vagy szalma félretolása által képezett nyíláson át kell berakni. Ezenkívül a félszer körül félméter szélességben eledel hintendő, hogy a vadat odacsaljuk és a félszer alatt lévő takarmányra figyelmeztessük. Ily félszerek egymástól 800—1000 12
