Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

173 ból pedig azért nem engedhető meg, mert a szél az amúgy sem olcsó takarmányt szétszórná s így nagyrésze kárba veszne. Az etetők készítéséhez a pagony legcsendesebb helyeit kell kikeresni, melyek a vad rendes tartózkodási helyéhez és a vízhez is közel vannak. Minden etető körül a hó eltisztítandó, úgyszintén, különösen nagy havazások után, az etetőhöz vezető szélesebb útakról is. Külön az etetés czéljára szolgáló nagy takarmánj'-pajtákat és félszereket csak ott szoktak építeni, hol fővad és őz vegyesen van, vagy az őzállomány igen jelentékeny; kisebb pagonyokban, kisebb állomány mellett az egyszerű, szalma- vagy fenyőgalyból készült ernyő is megfelel, mely alá a takarmány-saroglya jól megerősítve állítandó fel, nehogy a vad feldönthesse. A saroglya egyes fogai 12—15 cm. távolságú közökben álljanak. A takarmányboglyák zsupp- vagy fenyőgaly védf'ödéllel látandók el. Ha valaki nincs azon helyzetben, hogy takarmánypajtákat vagy állandó félszereket építtessen, vagy az őzállomány csak jelentéktelen, akkor elegendő, ha a takarmány-boglyákon kívül egyes dús ágazatú fenyőtörzsekre jól összekötözött száraz takarmán}

r-kötegeket aggat fel, hogy azok az eső és hó ellen védve legyenek; természetesen az ilyen fáknak az alját a takarmány-köteg magasságáig jól le kell gatyazni. hogy az őzek a táplálékhoz könnyen hozzájuthassanak. E czélból faállványokat is lehet készíteni, de ezek is zsupfedéllel látandók el. Miután igen gyakran megtörténik, hogy az őzek a szalmaköteleket, mely a szénaköteget összetartja, elrágják s így az egész szétesik és a földre hullva megromlik, czélszerű a takarmánycsomót sodronynyal vagy kenderkötéllel összekötözni. Védőfedél gyanánt kátrányos táblapapírt is lehet használni, mely jobban védi a takarmányt a szalmánál és tartósabb is; de hogy az őzek a feltűnő fekete színű tárgytól ne féljenek, föléje fenyőgalyakat kell erősíteni. A rendszeres téli etetést nehézkessé teszi az a körülmény, hogy az őzek az időjárás szerint vagy felkeresik az etetőket, vagy nem; hirtelen havazás vagy fagy után erősen látogatják az etetőket, míg ha az időjárás enyhe, napokig sem néznek feléjük. Hogy tehát folytonosan ne kelljen az etetőket újból takarmánynyal ellátni, vagy hiába utána nézegetni, igen czélszerűnek bizonyult a takarmány-félszer, mely úgy van szerkesztve, hogy az őzek a közepén levő s a fedélnek alját képező saroglyának csakis az alsó részéből téphetnek takarmányt. Amint tehát a takarmány alulról fogy, a fölötte levő tömeg a szerint sülyed, mindaddig, míg valami van benne. A kitépett takarmány sem veszhet kárba, mert a széles födél hótól, esőtől védi s belőle az őzek a jobb leveleket kiválogatják. Ezen készülékkel tehát még takarmány megtakarítását is érhetni el. Az őz védését és gondozását tárgyaló szakasznak igen fontos pontját képezi végül azon figyelmeztetés, hogy az etetést idejében kell megkezdeni; nem szabad akkorra hagyni, ha az éhség, a szükség, a nyomor már annyira fellépett, hogy a vad pusztulásnak néz elébe. Ilyenkor az etetés már mitsem ér, sőt a vad gyors pusztulását idézi elő, mert a leromlott vadnak, mely kizárólag fenyőlevéllel és rügyekkel stb. táplálkozott, a gyomra annyira elgyengült, hogy az etető tápdűs és bőséges takarmányát nem képes megemészteni. A tapasztalás azt mutatja, hogy ha az etetéshez akkor kezdünk, mikor a szükség a legnagyobb, akkor még az etetőnél