Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
113 lamint egeret is fognak és ha könnyű szerrel hozzájuthatnak az utóbbihoz (egeres időben), igen sokat elpusztítanak belőle. Szükségből a dögöt sem vetik meg. de hernyót, gilisztát is találtam egyes példányokban. Vadászati szempontból bizonyára a legkártékonyabb szárnyas ragadozók közé tartoznak a régi világ kegyelt, arisztokratikus madarai a sólymok is, mint az apróvadfélék egyik legvérengzőbb pusztítói, melyeket kiváló egyéni képességeik : magas fokú értelmességök, bátorságuk, sőt vakmerő jellemük, vérszomjjal párosult öldöklési szenvedélyük — a röpülés művészetének utólérhetlen képességével— és a végtelen zsákmányolási ügyesség: a -legfélelmesebb légi zsiványfajzatok sorába emel. Es különösen a nagy, erős fajok azok közűlök, amelyek a legveszedelmesebb vadpusztító elemet képzik s bizony, semmi nemesebb jelleget, intelligensebb vonást nem lehet tulajdonítani nekik, mint ezt némely idealista író teszi, állítván a többek közt, hogy „a sólyom nemes voltának teljes öntudatában van-' (!) s hogy „áldozatát készakarva fölveri s délczegen mintegy harczra hívja ki. mint önérzetes harczfi, ki a küzdelmet igyekszik egyenlővé tenni 1', hogy „mintegy esélyt nyújtson a prédának a menekülésre-' (!) - s több eféle badarságot, Hogy a sólyom készakarva fölveri prédáját, az való; hanem nem ám valami nemesebb indokból cselekszi azt, hanem csak azért, mert kénytelen vele. lévén az ily eljárás fajlagos szokása neki és tényleg talán a sólyom soha sem, vagy csak nagyon kivételes esetben vág le földön ülő madárra, hanem felveri, kiriasztja helyéből s úgy fogja el. Midőn lecsapni készül, kissé fölvágva magát, szárnyait a testéhez kapja s ekként hirtelen sulyokká idomulva, függőlegesen, mintha égből hullna, veti le magát áldozatára, A nagyfajta sólymok közül kártékonyság és ragadozási képesség tekintetében különösen a galanibász vagy vándor sólyom (Falco peregrinus) tűnik ki. Ebben a fajban nemének összes jellemvonása egyesül. Ez a legkiválóbb faja és különben is minden tekintetben prototípus alakja a sólymoknak. A madaraknak ennél veszedelmesebb. gyilkosabb ellensége nem létezik, mely okból a vadászterületek gondozóitól a legkíméletlenebb üldözést érdemli.* Ugyanis nemcsak hogy a túzok (sajátszeműleg láttam, midőn a nyakába csimpeszkedve gyötörte) s ezzel együtt az összes apróvadfélék, különösen pedig a fogoly és vadkacsa, hanem — a legkisebb szárnyast sem véve ki — egyetlen madár sincs biztosítva támadása elől. A fáczánosoknak minden időben a legféltebb látogatója, illetve inkább csak a kérülgetője, hogy alkalmilag kiszoríthasson magának egyet-egyet a pompás madarak közül; telente pedig nincs a varjaknak, foglyoknak és házi galamboknak szívósabb üldözője ennél. Félnek is tőle ezek a szárnyasok s menekülnek előle, ahogy csak tudnak. A galambok, amint szemügyre veszik, nyílgyorsan sietnek dúczaik * Dietzl így nyilatkozik e madárról: „Főképen a vándor sólymok szeretnek a mezei vadászatok csendes részvényesei közé beállani; valamely határkövön, fán vagy útjelzőn csendesen meghúzódva várják, míg valamely fogolycsapat felkel, hogy villámgyorsan közéjük csapva, néha a vadász szemeláttára ragadják ki belőle áldozatukat, Ezen veszedelmes rablónak pusztítása már csak azért is szükséges, mert p. o. egyetlen vándor sólyom téli tartózkodási helye környékén a fogolyállományt majdnem teljesen tönkre teheti. Zsákmányát ritkán hibázza el, de ritkán képes teljesen megenni is, amennyiben az ölyvek rendesen elveszik tőle." 10
