Lakatos Károly: A császármadár és vadászata / Vastagh Géza címképével és Lendl Adolf rajzaival. Budapest, Markovits és Garai, 1899. / Sz.Zs. 1679

— 35 — Ha azokat a »vadászesélyeket« összevetjük, melyek a császármadár vadászatával összefüggésben állnak, azokat nagyon is különbözőknek és változatosaknak találjuk. A mint a fajdkakas vadászatánál az egyik eset nem hasonlít teljesen a másikhoz, hanem újabb körülmények és viszonyok a vadásznak más és más eljárását teszik szükségessé: azonképen van a császármadárnak csalisíppal való vadászatánál is ; azért oly idegizgató, a szenvedélyt a legfelsőbb mértékig hatványozó sportnem ez, melynek költői motívumai sem hiányzanak.. A ki jó útmutatás mellett, kezdetben talán mint szorgalmas kisérő, a csali-síppal való vadászatban bevezetve lett és a csalogatás még sem oly könnyű mesterségét annyira eltanulta, hogy teljes önbizalommal önállóan is gyakorolhatja azt: az — tapasztalásból mondhatom — ettől a pillanattól kezdve egy sajátságos bűvölet hatalmában marad. A legfőbb gyönyör, legcsábítóbb vonzerő e vadászati módnál különben talán abban rejlik, hogy teljesen szabadon, nem korlátozva sem bizonyos óra, sem meghatározott hely által, kedvünkre feljárhatjuk a természeti és költői szépségekben oly dús erdővilágot, mely a szem és fülnek kifogyhatatlan változatosságban nyújtja az érdekes és megragadó, avagy megfigyelésre méltó mozzanatokat, melyek a legelfásultabb lélekre se téveszthetik el lebilincselő hatásukat s így, ha a vadász egyik vagy másik helyen nem is mindig találkozik az annyira óhajtott »jó esély« kielégítő eredményével, mégis az erdő más lakói — a vadonvilágot elöntő sajátszerű bűbájjal párosultan — elég anyagot szolgáltatnak kedves, maradandó értékű s a fogékony szívnek mindig felejthetetlen szórakozásra. Egyébként pedig ép úgy, mint más nemesebb vadászatnál, a vadászat e neménél is a zsákmány szinte csak csekély számú lehet; azért akik a vadászat élvezetét csak a »teríték« halmaza után szokták megítélni és illetve kvalifikálni, azok a csali-síppal való vadászatban nem igen találnak valami nagy mulatságot és tényleg nem is igen nyúlnak hozzá. De az ilyeneknek nem is való sport ez, mert a halomra lövöldözőknél a legtöbbnyire hiányzik az igazi vadászt mindig jellemző azon nemesebb lelkiérzék, mely egy fenköltebb intencziójú szenvedelem kapcsán nem csu2*