Lakatos Károly: Vadászhit, a magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza / 2. bőv. kiad. Szeged, Engel, 1910. / Sz.Zs. 1424

Előszó az első kiadáshoz

Előszó az első kiadáshoz. emrég egy gentleman barátom egy idegen nyelvii könyvet adott a kezembe, mely a következő cimfelirást viselte: J agdbrewier. Tartalmazta pedig a germán-fajta népek vadászainak a babonák és misztikumok ködéből vett csodahistóriáit, egy millió rémséges bolondságot, melyek kezdve a vadásztalizmánok, biivös golyók és nagy szakállú koboldoktól föl a szatirikus és maliciózus ördögig, valóságos »saját külön« kultuszszá egyesülnek legendák és fantazmagóriákkal tulontulhalmozott képzeletvilágukban. A jó testes könyvet át ötölve-hatolva (amennyire a »der«-ek és »di-dasz«-ok nyelvficamitó régióiban eligazodni képes vagyok) — elhatározássá érlelődött bennem, a kultúrájában efféléktől távol álló magyar vadászközönséggel legalább is főbb vonásaiban megismertetni e könyvben foglalt csodálatos kultuszt. Azonban ezenközben eszembe villant az is, hogy e tárgy — különlegességénél fogva, de más, fontosabb tekintetből is — oly érdekesnek mutatkozik, hogy szinte provokálja a vadásziró tollát a vele való önálló, magyar szempontból történő foglalkozásra. Nemzeti kulturális szempontból mindenesetre érdekes összehasonlításra nyújtana alkalmat más müveit népekkel szemben, mert tény az, hogy ha a szappanfogyasztás mérve összefügg a művelődés terjedésével ugy a babonaság elterjedésének mérve is (kapcsolatban őstörténelmének régiségével a nemzetnél)