Lakatos Károly: Vadászhit, a magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza / 2. bőv. kiad. Szeged, Engel, 1910. / Sz.Zs. 1424

III. „Természetfelettiek" és látományok (viziók)

„Természetfelettiek", rejtélyek és látományok (viziók) 39 kelegébe behatolni s abban eligazodni képes legyen s e réven mindazt természetesnek találja, miket még most a mély titokzatosság és sejtelem átláthatatlan fátyola vesz körül, melyekhez a tagadott „szellemvilág" is tartozik. De el fog jönni az az idő, az emberi nem fejlődésének, vagy tán „tul fejlődésének", „testi és lelki tulelfinomodása processzusának" befejeztével, eddig nem is sejtett magas fokán a tökélynek, amelyen tul már csak maga az Isten áll. Mert hisz a fejlődés folyamata egyre tart — font az égen s lent a föld porán! Egyre folyik a küzdelem a tökély babérjának birhatásáért égi fényben, földi ködben egyaránt a fejlődés hosszú-hosszú processzusának folyamatában, szüntelenül . . . De tekintsük csak a látást. Tényleg a látás is fokozatos fejlődésnek volt s van alávetve. Rengeteg idő kellett ahhoz az emberiségnek, még a szinérzék mostani tökélyesebb magaslatáig eljuthatott, még ugyanis az ezidőszerint ismert alapszíneket s azoknak árnyalatait ismeretkörében megállapíthatta — s ki meri állítani, hogy a fejlődés menete a színeket illetőleg is: elérte volna már azt a véghatárt, amelyen tul terjeszkedni nem lehet ? ! . . . De menjünk egy lépéssel odább. Azt mondják, hogy a viziók az elkáprázott szem csalóka délibábjai. Nohát, én nem tudom felfogni, hogy az „elkáprázott" szem olyasmit láthasson, ami nincs! Hisz a recehártya, általában a szem gyűjtő és reprodukáló szerkezete csak valóban létező képeket rajzolhat a látás elé. Hogy pedig kivételesen a látás némelyeknél sokkalta magasabb fokán állhat a tökélynek, mint az ezidőszerint a tömegnél általánosan közös tulajdonság, az nagyon meglehet, sőt ugy kell lenni. Avagy talán az volna az igaz, hogy a viziók egy ismeretlen hatalom föltárt titkainak tünő ködfátyolképei volnának a kiválasztottak számára, azok lelkifogékonyságának egy tökélyesebb pillanatában, hogy aztán ismét eltűnjenek az ismeretlen régiókba? . . . Nem firtatom ; de el fog jönni az idő, midőn a látományok rejtelmes alakjai nem fognak „természetfeletti" felfoghatatlanságoknak tartatni s helyt foglalandnak az értelem által elfogadott s jól meghatározott természetes jelenségek között. Rátérve a vadászhit képtelenségeinek további tárgyalására, mindenekelőtte konstatálom, hogy sem a régi, sem a mai vadásznemzedék nem áll, illetve nem állt a babonás felfogás tekintetében a fantázia oly absztrakt hatása alatt, mint például a német és cseh vadászok.