Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Elfogyott a madárnóta...

ben, futó berek partján, a hol olyan nagy lomha békák leselkedtek rája ádáz indulattal. A sneffek, az a temérdek muzsikusnépség, mely oly czifrákat füttyögetett, ha felverte valami a szikes tócsából, — meg a halszemű csupa nyak, csupa láb haifaiánk tekintélyek, melyek naphosszat ott lebzseltek a nádas szélén halászati tanulmányokba mélyedve: már szintén megcserélték a kopott szürkeséget a napsugaras gyönyörűséggel. Az éjjeli lump bakcsómadár is elvitte fekete ködmenét s ott valahol a Nilus körül ijesztgeti már a szundikáló krokodilusokat hangzatos kvak-jával. Am, „vígan dudál a portugál" : a nagy vörös „nádi bika" erős bumberdóján valami távoli világrész rejtelmes nádasában, talán a hol a taréjos, meg a lábas kígyók teremnek és czvikkert hordanak, mint a tetszelgő íicsür. Bizony, nagyon megfogyott már a madárság mindenfelé. Ki erre, ki arra nekivágott a magas egek jeltelen madárútjainak. A tűnő, feketepontok, hosszvonalak, a hosszú, barna ék hullámzása a nagy lilaság magasán, nap-nap mellett mind ritkábban lesz látható. Se éjjel, sem nappal nem igen hallani már azt a különös légi zenét, azt a siralmas hangversenyét a lég vándorainak, mely még csak nem régen is annyira megélénkíté a szép holdvilágos éjszakák méla csendjét. Ám, „elfogyott a nóta!" Csak a kampósorrú gojzermadár búsongó fuvolája jövendölgeti az időt állhatosan ; ^ 87 —