Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Nyári zimankó

ésend, mozdulatlanság uralg a természetben. A láthatár íves borulatán valami setét fátyol kezdi kibontani sűrű, rohamosan növekvő leplét, éles ellentétet képezve az égetőn alá nyilaié súgárkévék fényözönével. A czinkék könnyelmű czinczogása csak elhallgat hirtelen, a tücsök is megvonja magát biztos sánczai közt, csak a pinty beszél izgatottan s a távolból a küllő ideges visongását, kopogását a fa odván — kapkodja át a feltámadt elem árulkodó ekhója. A varjak károgó, jajgató fekete serege czikázva, rajozva valódi boszorkánytánczot lejtenek az elkomorult regiókban ; míg alant erős harsolással bolyong a lusta haris, hol itt, hol ott fújva meg recsegő trombitáját, mintha incselkedő manók űznék tréfájukat. A sűrűsödő párák, a légkörben meggyülemlett villamosság megmagyarázhatlan hatása megfekszi agyunkat, erőnket, szívünk verését s rettentő álmok varázslatát tárja fel . . , A vizió ott lebeg: látjuk, halljuk, a pokoli művész daemoni zenéjét . . . halljuk, mint száll mélyebben s mélyebben alá a hangok moraja... a basszusban riasztó nyugtalanság támad . . . Igen, a próféta újra keresztelői jönnek nehézkes robajjal, — a „Damnation de Faust" egy lovagja, kétségbeesett, sántító, pokoli galopban igyekezik felfelé a mélység legmélyéből. Mind erősebb a zaj odalent. Folytonosan mélyebbre vezet, mindig lejebb és lejebb a hangok kráterébe, hol - 52 - 3*