Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Mese a Tiszáról

Hanem a süket csendbe egyszerre csak belezendül yalami zúgó nesz, valami síró feljajdulás, mely rezgő akkordban oszlik el, mintha megütött húrok panaszos pendiilése lenne. A feltámadt szelek játéka ez, mely mind erősebb hangon beszél, süvít, nyargal a vizeken. A sóhajok ismét hallatszanak, a nyögések ismét előtörnek a megnyilatkozó elem szívéből. Feltámad a zúgás. Dudál a Tisza teljes erejéből ismét. Habok jönnek, habok futnak tova titkos beszéddel ; majd taréjos hullámrajok rohannak elő szakadó tajtékot túrva, mintha megannyi megvadult csatamének lennének. Zúg a rianás szakadatlanul. Az elfeketült régiókban járó gojizer-madár egyre jövendöli messzeható hangján a morozus időt : szél lesz, szél lesz ... És lesz valóságos és rettenetes turbulenczia ! A szélzúgás lassankint ijesztő bődüléssé változik át, mintha pokolbeli rémek fájdalomordítása lenne. Hajó, lajka meging a rakonczátlan elem goromba lökésétől ... Az öreg halász vihartépte arczán már ott ül a rettenetes jóslat fájdalmas kifejezése : „he^/, nen

i j° lesz ebből éjszakának évadán ! . . ." Száraz nádak összezördíilnek, fák suhognak tiltakozva : „ne, ne . . Menekülő madarak siránkozása hallik az éjszakában, mely oly fekete, oly titokzatos . . , - 44 - 3*