Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Magyar prairie

ä szívet, az ideált — minden nimbusávaí — megöli hideg fuvalmában. Azt mondják, egykor a szerelemnek nem volt itt csalódása; a rágalom nem birta felmarni az ember boldogságát, a csendes lakot nem gyújtották egymás fejére az emberek. — Hát az igaz lehetett. „A csábítónak nehéz munka megfutni mértföldeket," azért a szerelem itt háborítlan élet. — Hát a rágalom ? „A puszta olyan róna, hogy a rágalom nem lel akkora völgyet, melyben egy kis bűn elbújhatnék, melyről a rágalom beszélni tudna." — De hát a gyújtogató ? „Az eget akarod tán meggyújtani, ezt az egyetlen tetőt a pusztaságon, vagy azt a kunyhót, mely csak akkora, hogy a lefekvő gazdának kinyúlik belőle a lába ?" Hát úgy volt. Hiányzott a bűnhöz a talaj, hiányzott az erkölcsi maszlag a szívekből, mely az indulatokra gyakorolhatta volna mérgező hatását. Hát a betyár ? Megfelelt erre is a „régi jó idők" krónikása :*) Mikor Ádámot kiverte az angyal a paradicsomból, s leszedé a fák gyümölcsét, lopott-e az ? — A farkas megfutja a rengeteget s az őzet felfalja, — mondod, hogy rabló ? — A gerlepár buzaszemen táplálkozik, hiszed-e, hogy tolvaj ? Ugy-e nem hiszed ? *) Vas Gereben.