Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

készlet került elő, s mialatt átázott ruháim lehányása s fegyverem dédelgetésével foglalkoztam, a víz vígan zubogni kezdett. Ah! soha életemben a „theának" nevezett meleg lity-loty jobban nem esett, mint most! Szinte kéjjel burkolództam aztán bundámba, hogy Morfeusznál rezsiben levő adósságomat lerójam. Odakint zúgott, tombolt a vihar, mintha most nyúznák, közbe-közbe nagyokat dörgött — de csak félálomban hallom már. Vélem hallani a nagy bagoly „huhu, uhu" rémkiáltását is, aztán egyes eb vakkantasokat, majd rémítő ebcsaholást . . . Ugyan mit ugathatnak ? Talán a medvék megint ! Én tőlem lehetnek ... az ám. Hanem mielőtt tovább fűzhettem volna elmélkedésemet, végkép elnyomott az álom. * Már rég a hegyormok felett sétált a nap aranygolyója, mikor reggelre kelve, kibontakozhatám az édes álom ölelő karjai közül. Gyönyörű verőfényes nap volt. Teljesen kitisztűlt. Sehol egy felhőcske sem lilt a végtelen egek káprázatos szőnyegén, mely kedves ibolya-kékjében tündökölve borult a táj fölé. A levegő etherikus tisztasággal folyékony aranyként csillámlott, tükröződött a nap fényáradatában, pirkadó zománczú fénykáprázatban ragyogtatva itt-ott — '54