Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

Általában a hegység innét kezdve az u. n. vadregényes külső meglepő képét ölté magára, a havasi régiót jelezve. Minden ponton új és új meglepetés kínálkozott, bármerre fordultam is. Hanem sehol egy ösvény, madár ének, sehol egy fejszecsapás, sehol egy emberi hang, lélek zsibbasztó csend mindenfelé. A merre s a meddig csak elkalandozhatott a szem, haragos zöld fényük hatalmas alakjainak zárt, sűrű falnaxja emelkedett ég felé merev mozdulatlansággal, tömött, sötét lombsátor által borítva, melyen csak elvétve itt-ott lopódzkodhatott be egy-egy téveteg napé sugár, végig nyiláivá a néma, komoly oszlopcsarnokok jellemzetes, derengő félhomályán, mely a felülről jövő külső világosság varázslatos beszűrődése folytán keletkezik. Mindenfelé teljes élettelenség, riasztó néma csend honolt. Ha bujdokolt is valami élő lény valahol a kikutathatlan rejtek tömkelegében, semmi életjel nem árulta el a létezését. Még a szellő se zengett a fenyvesek örökzöld lombjai között. Hallgatott minden, csak a nagy fekete harkály, a fenyvesek lappangó manójának tompa kopogása hallott olykor a távolból, rejtélyesen, mintha koporsószegeket vertek volna be valahol. Furcsa, megdöbbentő ekhót képezett erre, az erdő mélyén fel felsíró fenyveskuvik vontatott, szomorít jajgatása, mely 0I3' borzalomkeltően hat az erdő beszédével ismeretlen vándorra . . . Mind e hangok a távol-