Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Párbaj a légben

sokaságát. Csiga már felébredt s elégedetten tologatta ki apróka szarvait czifra házikójából. A bogárságot is megszállta a tevékenység erénye. Szitakötők lippentek, méhek zümmögtek a vadvirágok körül ; megkezdték a hangyák is fontoskodó szaladgálásukat a fű között. Nem tapogatták már a fejüket többé ... A selyempille rezegette, verdeste a szárnyait; aztán hallatszott a levegőben a „zúúú" . . . mindjárt neki is ment a fatörzsnek a nagy dongo, ugyancsak reczegtetve a bőgője húrját. Tücsök cziripelte neki a vigasztalót, szúnyog elsiratta keserves muzsikával. Füvek hajladoztak, lombok bólintottak . . . Megilleté a földi lényeket a titkos hatalom ébresztő csókja egy új serkenetre. Ám, békáék se hagyták magukat. Egyszerre csak rágyújtottak orátjelentőkrekegésükre— mintha komandószóra történt volna : „krekrekrekre, variy, varty" . . . aztán hirtelen ismét elhallgattak.*) A békáknak igazuk volt. Négy órát mutatott az ancre-remontoir. *) Nyaranta — igen meleg délutánokon, a békák hangversenye egészen elcsendesül, csak egyes méla »tmk-unk*-kok hallatszanak a béka-rejtekekből. Azonban minden órakor perczekig tartó olyan krekegésre gyújtanak rá egy-két előéneklész jeladására, hogy csak úgy zug bele a táj. Azután csend lesz megint — egy óra folyásáig vagyis a jövő óráig, csak az „unk-unk"-kok hallatszanak kivételes méla danául. — A madarak közül csak „tengeri galambot" (gerliczét) ismerem olyanul, mely az órakat megjelenti szólásával.