Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Elfogyott a madárnóta...

den is csak nagy ritkaságképpen suhan át felette egyegy elkésett szárnyas, tudná is a jó isten, mifajta. — Az is siet, hogy minél hamarabb túl legyen rajta, mintha valami elátkozott hely volna ez. \

ragy talán az egyedüliség riasztja meg ? — Csak a szélkiáltó, meg a vadlúd keresi fel egy kis itatásra, vagy talán hogy jól esik a természetüknek egy kis vizet látni a nagy aszályos sorvadás közepette ? ! Hát nem tudhatni .. . Ott feljebb, a buczkaság aljában terülnek el a zöld vetéstáblák, gyenge, mint a saláta, sűrű, mint a kender; szereti is a vadjószág. Nagyon le van dibolva itt-ott, látszik, hogy nagy a vendégjárás itten ; az apró névjegyek, az elhullatott barna pelyhek is rávallanak a sűrű látogatásra. Ám, jó itt a vadlúdnak, liliknek toalettet csinálni — legelészni, nem ér ide el a lesipuskás hatalma. Jönnek is mindenfelől nagy zajongással, zavaros lármával. Egyik csapat a másikat éri és még mindig hallani a közelítők gágá, giágá beszédét. Hanem egyszer csak egy veszekedett nagy brumm rázkódtatja meg a levegőt . . . könnyű füstfelhő ül amoda a kukoriczakúp felett. Valami ravasz puskás gazdálkodik ottan . . . Hát persze, ez az inczidens megriasztja a csipkedő sokadalmat. Szörnyű lármával felkerekednek s megzavarodva kavarodnak egy darabig össze-vissza a szürke levegőben, aztán erre is egy csapat, arra is egy csapat — utat vesznek maguknak nagy lármával, zajongással : - 93 -