Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Elfogyott a madárnóta...

stiglinczek — egy kis szegényes alamizsnát koldulandó tőlünk. Szinte ellepik a bogáncskórót és úgy szorgoskodnak nagy igyekezettel, valami csekély eleséget kikopácsolni belőle. — Egy részük ott szaladgál az avas tarlók szálkái között, szedegetve Isten morzsácskáit. Néha-néha felriadnak, keringenek egyet, ha vesznek észre valamit. Az az ökölnyi kis ragadozó madár: a vérszomjas sólyom, meg a karvaly, sok agságos perczet okoz szegén)^ fejüknek. Eközben múlik-halad az idő s csak elbámúl az ember, hogy szinte észrevétlenül mekkora változáson ment keresztül az egész természet. Révedezve jár körül tekintetük s tűnődve kérdezzük a költővel: Hová lett e nádas, tele hangos néppel ? Hol van az ingó láp szűz liliomával ? Hol van a Kakukfű, hol az árvalány haj ? Merre ment a kövér túzok a fiával ? (Móra). Csoda-e, ha elfogja a lelket a fájdalomérzete a pusztulás láttára? És vájjon miért tesz a természet őszi képe oly komor és fájdalmas benyomást érzékeinkre még a növényzet enyészete előtt ? Mert kihalt belőle a szellem, elmúlt az öröm, eltávozott a madár! . . . Igen, a madár . . . Vájjon hova mennek ? Miért hagynak el s mi vonzza őket ismét vissza hozzánk ?