Lakatos Károly: Az erdei szalonka és vadászata, Vadászati monográfia / Szeged, Nagel, 1904. / Sz.Zs. 1438

Első rész (Természetrajzi rész) - III. Az erdei szalonka életmódja és szokásai

— 57 — ez majdnem nesz nélkül történik, különösen ha nem emelkedik magasabbra, vagy esetleg közvetlenül a talaj felett repül tova, mint például erdei utakon, ami gyakran történik. Sajátságos, de csak közelből hallható neszt csinál a szalonka akkor is, ha ferdén emelkedik fel; ilyenkor a sneff furcsán néz ki, bizonyos ütem szerint, ide-oda tétovázva veti magát előre, a mig elérte a magasságot, amelyben aztán rendes repülési modorában tova száll. Ha váratlanul meglepik, vagy hirtelen ijedség éri: igen sajátságosan, majdnem függőlegesen emelkedik az ég felé s a fasudarak felett huz tova szabályos, a fogolyéhoz hasonló sebességgel. Jellemző, hogy felszálláskor majdnem mindig csendes, vergődésszerü tompa zajt okoz szárnyaival, miről a gyakorlott vadászfül mindjárt megismeri, még ha nem is látja. Sokszor azonban meglehetősen zajosan kel, főleg ha a vizsla »beugrik«, mely esetben szinte felrobban ijedtében helyéről, akár a fáczán, s bizonyos »dac, dac, dac« forma hangot is hallat. Az a rendkívüli gyorsaság, melylyel felkelni képes, részben talán abban leli magyarázatát, hogy a szalonka mindig röpkész, félig nyitott szárnyakkal szokott meglapulni ülőhelyén. Ha nincs folytatólagos üldözés következtében izgatott állapotban, rendes kelésmódja szerint a bagoly repüléséhez hasonló szárnysuhogással kel, nem ugy mint a zajos és hirtelen kelésü fogoly és császármadár szokott; mit jó tudni a kezdő tüzes puskásoknak. A ki erre inkább, mint a könnyen szemcsaló toll- és csőrkülönbségre ügyel, az szalonka helyett nem igen fog foglyot vagy császármadarat lőni. A szalonka röptére vonatkozólag megjegyzem még, hogy szeles időben vagy a közeledő hajtók lármájától felriasztva, a sebesség netovábbját éri el. Egyébiránt erősebb széllel nehéz felkelésre birni a szalonkát; ilyenkor szivesebben ellábal mint felröpül. Mikor röpül, csőrét derékszögben lefelé tartja, talán hogy annak gyengéd hegyét kímélje s bele ne üsse valamibe. A jobbrabalra való kicsapásokat illetőleg, épp ugy szokása ez az erdei szalonkának, mint ahogy az összes szalonkaféléknek közös tulajdonságát képezi ez a sajátságos denevérszerü modorosság. Hanem a minő sneidig madár hosszucsőrünk ha nappal produkálja röpülési művészetét, épp oly mérvben komikusan hat esteli dürgési járlatai (a »húzás«) alkalmával és a laikus bizonyára hihetetlennek tartaná, hogy az a fölfuvódott, borzolt tollú,