Lakatos Károly: Az erdei szalonka és vadászata, Vadászati monográfia / Szeged, Nagel, 1904. / Sz.Zs. 1438

Első rész (Természetrajzi rész) - II. Az erdei szalonka elterjedése és vándorlása

46 rendes következménye ugyancsak az, hogy egy-két óra múlva iszonyatos viharok sivítanak át eme mcgmérhetlen területeken. Végül szólnom kell még ama rég vitatott kérdésről, hogy mi mödoli használja fel a szalonka a szelet költözködése közben V Ez tulajdonképen még ma is az eldöntetlen kérdések között szerepel sok mással együtt, melyek a szalonkára vonatkoznak s melyek érdekes hosszucsőrü vándorunkat oly rejtélyes, titokzatos madárnak tüntetik fel. A szél felhasználására vonatkozólag kétféle véleménynyel találkozunk, egyik az, hogy a szalonka szél mentében s a másik, hogy szél ellenében szokott vándorolni. Részemről azt a tapasztalatot tettem, hog}' mind a kétféle állitásnak van alapja, mert tényleg a szalonkát éji lesek alkalmával szél ellenében és szél után is láttam húzódni, előbbi esetben azonban a »szél. inkább csak erősebb áramlat és nem a »szél«-nek nevezhető tulajdonképeni fuvalom jellegével birt. Különben is erősebb szelekkel nem szokott a madár vándorolni s igy bizonyára a szalonka sem. Az pedig, hogy vonulás közben néha magasabb, néha meg alacsonyabb légáramlatokat szokott felhasználni aszerint, a mint azt a repülésre alkalmasnak találja: az már régen beigazolt tény. Tehát tévedés volna azt hinni, hogy a szalonka mindig igen magasan húzódik, sőt ellenkezőleg igen alacsonyan is vonul, bizonyítja ezt az a számtalanszor előforduló eset, hogy az Alföld sik vidékein a távirdadrótok alatt magát agyonütött vagy szárnyatört szalonkákat találnak, még pedig oly helyeken is történik ez, ahol a fának, vagy bokornak, pláne erdőnek hire sincs; tehát nem lehet mondani, hogy az ily szalonkák telepedve lettek volna, hanem igenis, csak átvonultak; tehát egészen alacsonyon repültek a táj felett. Hogy a szalonka mikép használja ki a szelet czéljaira (és Nagy-Britania partvidékeire való őszi megérkezéséről) érdekes közlés foglaltatik a »Britisch Association« egy régebbi jelentésében. A megfigyeléseket a világitó-tornvok őrei tették, kiknek a szalonkák megfigyelésére külön utasításuk volt. Közlésük a következő: »Az erdei szalonka tudvalevőleg leginkább éjjel szokott vándorolni, s a lámpák s világítótoronynak nekiment s összezúzott fejjel lehullott hosszucsőrüeket, rendszerint az éjfél és hajnal közti órákban találják a tornyok körül. Ha a partvidékre egyszerre és egyidőben nagy számban érkezik meg a szalonka (nálunk ma már aligha vagy csak ritkán történhetnek ily esetek. Szerző.), ami a partvidékeken igen gyakori, ilyenkor mindig a széllel szállanak; egyes példányok azonban, a tett