Lakatos Károly: Az erdei szalonka és vadászata, Vadászati monográfia / Szeged, Nagel, 1904. / Sz.Zs. 1438

Második rész (Vadászati rész) - II. A szalonkales

— 117 — De nemsokára jönni fog az óhajtott jövendő, mert a megváltás nagy pillanata már nem késhetik. Szellő susogása, szárnyak sziszszenése erről ad hirt. Mikor szétcsapja fekete felhőszárnyát az ég s csillagfényben, holdsugárban fürdik az alvó világ: halk zene támad, susogó hangok röppennek szerte a magas végtelenség téréin, mintha ezüsthurokat pengetnének ott titkos kezek, avagy finom selyemszövet suhogása hallatszanék. Majd ugy tetszik, mintha vad robajjal ádáz szellemek rohannának a fekete űrben tova, s ismét mintha harsonák riasztó zúgása zendülne meg, amely a távolban elhaló morajban oszlik el. A mistikus háborgás föl-föléled és ismét elcsitul; majd megint uj mozzanatok hirdetik az örök forrongás titokzatos mozgalmait, mely a behunyt szemű éjben végbe megy. Néha-néha mintha érthetetlen szóbeszéd zaja hallatszanék, mintha titkos nyelven szólítgatnák egymást az éj szellemei, mit dallamos lágy hangok követnek, melyek végig rezdülnek, édesbús melódiájukkal, a sötét táj felett. Vélnünk angyalok furulyáznak a csillagnyáj körül csengő dallamokat, avagy a pásztortilinkó visszaszállt danája remeg a magasban, üdvözletül tán a kelő hajnalnak, mely szürke ködpalástjába burkolózva dideregve ül a virradat felett. Néhány ily zűrzavaros éj után, egyszerre csak mintha megelevenednék a láp; jól ismert madáralakok tűnnek föl itt is, ott is, szálláscsinálói, előhírnökei a későbbi madárrajoknak. Ezeket a honvágy leküzdhetetlen érzete előbb ragadta ki a végtelen térek jeltelen útjaira. Mindegyik egy fájó érzést vitt magával, mely a távol idegenben szent ideállá vált a hűséges madárszivekben: a hazaszeretet érzete, mely ép ugy visszahozza szegényes kis fészkéhez a szárnyas bujdosót, mint a »földurát« czifra palotájába. A bölcsődal varázsa nyomot hagy a szívben, ha madárajkról hangzott is el. A szegény vándormadár ép ugy az érzelmek rabja, mint a legfenségesebb földi lény. Ez az a delejes erő, mely visszahozza és elkalauzolja a haza határaihoz. Mikor megszólal a zene a fekete éjben, mikor azok a különös szólások, füttyök, robogások hallatszanak, akkor ők érkeznek. Nap-nap mellett uj alakokon akadhat meg a tekintet. A mocsár szélén kis szürke madárka futkossa meg a nádtorzsos iszapot; a nedves semjékek körül zuhogó röpülésü madár csapong,