Kreitner Gusztáv: Gróf Széchenyi Béla keleti utazása India, Japan, China, Tibet és Birma országokban / Budapest, Révai, 1882. / Sz.Zs. 1450
II. Bombay-ból Calcuttába
62 BOMBAYBŐL CALCUTTÁBA. 62 felséges bejárata előtt egy fiatal bikának hízelgett. A bika körül egy vörösre festett fejű gyerkőcz tánczolt, érthetetlen hangokat adva őrült forgása közben. A másik templom előtt szintén egy pap állott, s az előtte összegyülekezett tömegnek fenyegető hangon tartott egyházi beszédet, mindaddig, míg egy másik fiatalabb pap ki nem szorította helyéből és el nem kezdett szónokolni. Azonban oly nyájas arczczal, kellemes hangon és barátságos taglejtéssel, hogy a hallgatók szivét föltétlenül megnyerte. Egy szót sem értettem ugyan nyelvéből, de mégis rögtön megértettem módszerét és elméletét is. Brahma főtemplomának homlokzatán, egy bronzból öntött nagy harang függ. E harangot egy angol ajándékozta a városnak, s ennek hangja kimondhatatlan örömöt szerez öregeknek és ifjaknak egyiránt. A Godavery folyam, mesterséges basalt csatornában folyik itt, vagyis egyik négyszegletes medencze a másikat éri, s kettő között mindenkor egy természetes kőhid tartja fenn a közlekedést a folyam partjai között. A meglehetősen széles folyam partja, 10—15 méter magas, és széles kőlépcsők vezetnek le rajta. A folyam látja el az egész várost ívó vizzel. Közvetlen a víz tükre fölött a sziklákból, apró házacskákat faragtak ki, melyeknek belsejében, valamint ama barlangokban is, melyek itt-ott a partokba bevágva vannak, Schiva istenség hatalmi jelvénye, a Linga látható. E kis házikókat eredetileg az asszonyok látogatták, akik ott virágokat áldoztak és a kőképletet vizzel locsolták. A folyam kékes szürke, tiszta vizében fürödnek a hinduk, mindennap kétszer, reggel és este, a papok felügyelete alatt. A folyam lapos partjai képezik a hindu lakosság legkedvesebb tartózkodási helyét, s a gyermekek testgyakorlási pályáját. Másnap reggel távoztunk Nassicből és folytattuk utunkat a vaspályán. A vidék Allahabadig egyhangú marad, a siktalaj itt