Kreitner Gusztáv: Gróf Széchenyi Béla keleti utazása India, Japan, China, Tibet és Birma országokban / Budapest, Révai, 1882. / Sz.Zs. 1450

II. Bombay-ból Calcuttába

BOMBAYBŐL CALCUTTÁBA. 55 vékonyak; a főtemplom közelében, oly pontokat is találtam, ahol az elválasztó fal nem vastagabb négy centiméternél. A templom mellett sorakoznak a papok egykori lakásai, egyszerű szikla czellák massiv, kőből faragott nyugágyakkal. A templomtól északra egy sziklalépcső az egykori hindu templomhoz vezet: minden ház, vagyis helyesebben mondva min­den barlang egy előszobából, és egy kis lakszobaból áll. A falu mellett, és az észak felé létező sziklahasadékban, néhány cisternára találtunk, melyeknek friss vize végtelenül jól esett a rekkenő forró­ságban. Délután 2 órakor megindultunk visszafelé, mert elutazásunk Calcuttába másnapra volt meghatározva. Január 20-án indultunk el Lóczyval együtt Bombay-ből, egy órai haladás után, a tengerparton láttuk az első basalt képzeteket a vaspálya mentén, s ezek eleintén csak csekély dombok voltak, később azonban, délfelé mindig magasabbak lettek. E hegyek hátai és csúcsai a legcsudálatosabb alakban váltakoztak. így például Tanna város közelében és tőle délre a hegy csúcsa, egy óriási kolostorhoz, vagy egy gyönyörű épitészetű székesegyházhoz hasonlít, más csúcsok ellenben, amelyek szintén különböző, de szintén ará­nyosan elhelyezett alakzatok közben léptek fel, egy basalt henger­ben végződtek és nem kellett hozzá valami túlságosan élénk kép­zelődés, hogy egy sótartóba állított fogpiszkálót képzeljünk magunk­nak. Másfelé ismét oly csúcsokat láttunk, amelyek csalódásig hason­lítottak a porosz katonai sisakhoz, annak oldalmetszetét tekintve. E képződések indíthatták egykor India lakosait arra, hogy oly nagyszerű müveket faragjanak ki e kemény sziklákból, melyeket mi ma megbámulunk, de azok kivitelét csak nagy nehezen vagyunk képesek felfogni. A vasút most egy valósagos sivatagon halad keresztül, miután keresztül haladt a Tannan és azokon a viaduc­tokon, amelyek Salsette szigetét, melyen Bombay városa fekszik, a száraz földdel összekapcsolják. Attekinthetlenül terül el előttünk

Next

/
Thumbnails
Contents